A következő élő közvetítés része Irán amerikai légibázist rakétázott Katarban, a támadást elhárították, Trump szerint eljött a béke ideje

Egy teheráni börtön ellen is légi csapást intézett Izrael

Artur Widak / NurPhoto / Getty Images
Artur Widak / NurPhoto / Getty Images

Izraeli légi csapás érte hétfőn a teheráni Evin börtönt – jelentette az iráni igazságügyi minisztériumhoz közel álló Mízán hírügynökség. A hírt megerősítette az izraeli védelmi tárca is.

A tájékoztatás szerint az éjszakai támadás nyomán az épületegyüttes bizonyos részei megrongálódtak, azonban a hatóságok „ellenőrzés alatt tartják a helyzetet”.

Az iráni állami televízió azt közölte, hogy a börtön kapuját érte találat.

Jiszráel Kac izraeli védelmi miniszter közleményében arról tájékoztatott, hogy az izraeli légierő példa nélküli csapássorozatot indított a teheráni vezetéshez köthető elnyomó testületek ellen, beleértve a többi között a rendszer támogatóiból álló, az iráni Forradalmi Gárdához köthető Baszidzs önkéntes félkatonai alakulat teheráni központját is.

A Teherán Evin nevű negyedében található börtön falai mögött sok politikai fogoly raboskodik, külföldiek és kettős állampolgárok is. A börtön körülményei miatt nemzetközi emberi jogi szervezetek többször bírálták az iráni vezetést, sokan közülük a diktatúra és az elnyomás szimbólumának is tartják.

A börtönben történt robbanásról kikerült egy videó is, ennek valódiságát az NBC News igazolta.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik