Nagyvilág

Izrael megtámadta Iránt: mire számíthatunk?

MEGHDAD MADADI / TASNIM NEWS / AFP
MEGHDAD MADADI / TASNIM NEWS / AFP
A jelenlegi helyzet jóval bonyolultabb, mint a tavalyi konfliktusok idején, ezért nehezebb megjósolni, hogy merre mennek tovább az események Izrael Irán elleni támadása után. Szalai Máté gyorselemzése.

Izrael péntek reggel az eddigi legnagyobb légitámadást indította el Iránnal szemben. A hivatalos adatok szerint az izraeli légierő kétszáz gépe több hullámban, körülbelül száz célponttal szemben intézett támadást, ami még a délutáni órákban is folytatódott. A kiterjedt akció nemcsak az iráni nukleáris létesítményeket, de iráni katonai vezetőket is célzott, kiiktatva többek között Husszein Szalamit, az iráni Forradalmi Gárda vezetőjét és Mohamed Bagherit, a fegyveres erők vezérkari főnökét.

18 fotó

Ugyan tavaly Izrael és Irán már kétszer is kölcsönösen megtámadta egymást, a jelenlegi eszkaláció mégis szintlépés. Tavaly Irán Izrael gázai és libanoni offenzívájára válaszul indított közvetlen támadást. Akkor úgy érződött, hogy Teherán kényszerhelyzetben van, és az Izrael elleni fellépésnek inkább üzenetértéke volt, mintsem tényleges katonai célja. Éppen ezért akkor a feszültségek csökkentése kölcsönös érdeknek tűnt az arcvesztés elkerülése mellett. A jelenlegi helyzet ennél jóval bonyolultabb, ezért most nehezebb megjósolni, hogy merre mennek tovább az események.

A támadás előzményei

Paradox módon az izraeli akció egyszerre volt várható és meglepetésszerű. Egyrészt a Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezette kormány már korábban jelezte, hogy felkészültek az Iránnal szembeni fegyveres fellépésre, amit sokan 2025 közepére jósoltak. Másrészt a Trump-kormány igyekezett kordában tartani Izraelt, esélyt adva az Iránnal való nukleáris tárgyalásokra. Ezek a kezdeti lelkesedést követően megakadtak, különösen az urándúsítás kérdése miatt: Teherán ragaszkodott e képességének a megtartásához, Washington viszont elzárkózott tőle.

Az utolsó amerikai javaslatot végül a hét elején Irán hivatalosan is elutasította, ezt követően érezhetően beindult az eszkaláció.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik