Geert Wilders, a holland szélsőjobboldali politikus kedden reggel bejelentette, hogy pártja kilép a hágai kormányból, írta a Politico.
A Szabadságpárt (PVV) a lap szerint a kormány menedékjoggal kapcsolatos álláspontja körüli vita miatt lépett ki a koalícióból, belpolitikai zavart okozva ezzel.
Wilders megerősítette a lépést. Azt írta, azért hozta meg a döntést, mert koalíciós partnerei nem voltak hajlandók beleegyezni a migrációval kapcsolatos terveibe.
Nem lett meg az aláírás a menedékjogi terveinken. A PVV kilép a koalícióból
– írta Wilders.
A kormánykoalíció miniszterelnöke, Dick Schoof megerősítette a kormány összeomlását, egyúttal bejelentette, hogy kedden benyújtja a lemondását, de ügyvezető miniszterelnök marad az új kormány megalakulásáig. A New York Times szerint október előtt nem fogják megtartani az előrehozott választást.
Wilders hétfőn egy 10 pontos tervet mutatott be a migráció radikális csökkentésére, nyomást gyakorolva négypárti koalíciójára, hogy szigorítsa migrációs politikáját, különben kabinetválság alakulhat ki.
A korábban a nyitottságban élen járó Hollandia tavaly év végén hat hónapos időtartamra újraindította az ellenőrzést az országhatárokon is. Ezt az intézkedéseket is a muzulmánellenes, nacionalista PVV pártja vitte keresztül a jobboldali koalíción.