Az Izrael és Hamász közötti tűzszünet március 18-ai összeomlását követően a Gázai övezetben tovább romlott az egyébként is drámai humanitárius válság. Egyrészt az izraeli offenzíva kiterjedt bombázásokkal és több tízezer katonát megmozgató szárazföldi akciókkal indult újra. Palesztin becslések szerint ez a fellépés majdnem négyezer ember halálával járt két hónap alatt, 53 ezer fölé emelve a háború ismert áldozatainak számát a Gázai övezetben.
Másrészt az izraeli vezetés gyakorlatilag semmilyen humanitárius segélyt nem engedett be a területre az elmúlt két hónapban. Egy tizenegy hetes teljes leállást követően a múlt héten aztán 119 teherautó érkezett az övezetbe – összehasonlításként: 2023 októbere előtt körülbelül négyszer-ötször ennyi segély jutott be naponta.
Az időhúzást az izraeli kormány egy új segélyezési rendszer felállításával indokolta. Benjamin Netanjahu kormánya szerint ugyanis a nemzetközi szervezetek által fenntartott humanitárius mechanizmusok nem voltak elég hatékonyak, és azokat a Hamász könnyen a saját céljaira tudta használni, eltérítve a segélyeket. Izrael szerint ezért volt szükség arra, hogy a donorok közvetlen kapcsolatot tudjanak felállítani a civil lakossággal, kikerülve a Hamászt, így hatékonyan célba juttatva a segélyeket.
Még ha első hallásra ezek az érvek meggyőzőnek hangozhatnak is – ki gondolná, hogy a nemzetközi segélyezési rendszereken nem lehet javítani? –, a gyakorlatban két óriási baj is van velük.
