Néhány órával azután, hogy a képviselőház jóváhagyta, az amerikai szenátus is megszavazta a költségvetési megállapodást, így az utolsó pillanatban sikerült elkerülni, hogy 2019 óta először leálljon a szövetségi kormányzat. Az ideiglenes költségvetési tervet nem sokkal az éjféli határidő lejárta után, 85-11 arányban, elsöprő többséggel fogadták el.
A törvényjavaslat nem tartalmazza Donald Trump megválasztott elnök azon követelését, hogy növeljék meg a szövetségi kormányzat által felvehető kölcsön mennyiségét, ami azt jelzi, hogy nem totális a megválasztott elnök kontrollja a republikánus párt törvényhozói fölött. A törvényjavaslat most Joe Biden elnökhöz kerül aláírásra. A Fehér Ház már pénteken kiadott egy közleményt, miszerint az elnök támogatja „a jogszabály továbbvitelét” és a kormányzat leállásának elkerülését néhány nappal a karácsonyi ünnepek előtt.
Ugyan a tervezetet korábban az alakuló kormányzatban fontos szerephez jutó Elon Musk és maga Trump is kritizálta, de végül Mike Johnson republikánus kongresszusi házelnök szerint a leendő elnök sem volt elégedetlen.
„Nagyon örülünk ennek az eredménynek” – nyilatkozta Johnson, aki a szavazás óta már Trumppal is beszélt, és elmondása szerint a januárban beiktatandó elnök „határozottan örült ennek az eredménynek”.
Hakeem Jeffries, a demokraták kongresszusi vezetője „az amerikai nép győzelmének” nevezte, hogy a képviselőház elfogadta a kormányfinanszírozási törvényt, és úgy fogalmazott:
A képviselőházi demokraták sikeresen megakadályozták, hogy a szélsőséges MAGA-republikánusok leállítsák a kormányzatot, összeomlasszák a gazdaságot és kárt okozzanak a dolgozó amerikaiaknak országszerte.