Nagyvilág

Felhívta Putyint a német kancellár, ezt Zelenszkij sem hagyta szó nélkül

JOHANNA GERON and Sergei GUNEYEV / various sources / AFP)
JOHANNA GERON and Sergei GUNEYEV / various sources / AFP)

Egy órán át tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel pénteken Olaf Scholz német szövetségi kancellár. A Spiegel meg nem nevezett forrásból úgy értesült, hogy a telefonhívást a német kancellár kezdeményezte – ezt utóbb a orosz állami hírszolgáltató, a TASZSZ is megerősítette.

A Spiegel szerint a kancellár elítélte az Ukrajna elleni orosz agressziót, és felszólította Putyint, hogy vonja ki csapatait. Scholz tárgyalásos megoldást sürgetett az „igazságos és tartós béke” érdekében, Németország – mint írták – ugyanakkor továbbra is eltökélt abban, hogy támogatja Ukrajnát a védekezésben, ameddig csak szükséges.

Német kormányzati forrásokra hivatkozva a lap azt írta, hogy a kancellár különösen elítélte az ukrajnai polgári infrastruktúra elleni orosz légicsapásokat, valamint rámutatott, hogy az észak-koreai katonák Oroszországba telepítése, illetve Ukrajna elleni harci bevetésük a konfliktus súlyos eszkalációjával és kiterjedésével jár.

Két év után ez volt az első alkalom, hogy Olaf Scholz és Vlagyimir Putyin közvetlenük kommunikált egymással. Ilyesmire legutóbb 2022 decemberében volt példa.

A Putyinnal folytatott pénteki telefonos tárgyalás előtt Scholz kancellár a jelek szerint telefonon elérte Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is, a beszélgetés utána pedig beszámolt európai partnereinek a Putyinnal folytatott eszmecseréjéről.

A német lap szerint a kancellária hetek óta készült a telefonbeszélgetésre Putyinnal, és szorosan együttműködött az amerikai, a brit és a francia kormánnyal, valamint a többi G7-partnerrel.

A megállapodás úgy szólt, hogy a Scholz–Putyin-telefonhívásra csak az amerikai választások után kerül sor, de még a G20-ak brazíliai csúcstalálkozója előtt, ahol várhatóan Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is jelen lesz.

Oroszország megerősítette a telefonbeszélgetés hírét, és hogy azt Németország kezdeményezte. A Kreml sajtóközleménye alapján úgy tűnik, Putyin továbbra is agresszív és oroszellenes fellépéssel vádolja a NATO-t. A közlemény szerint Moszkva viszont „nyitott a tárgyalások újrafelvételére”. Oroszország ennek feltételéül szabja, hogy az orosz biztonsági érdekeket figyelembe kell venni: a tárgyalásos megoldásnak pedig „az új területi realitásokon” kellene alapulnia, valamint „meg kellene szüntetni a konfliktus kiváltó okait”. Másképpen szólva Putyin nem hajlandó kivonulni a megszállt ukrán területekről.

A telefonos tárgyalásra Ukrajna és Németország szempontjában is kritikus időszakban kerül sor. Ukrajna az orosz invázió kezdete óta a harmadik háborús télre készül. Az előző telekhez hasonlóan Oroszország valószínűleg most is elsősorban a már súlyosan megrongálódott energetikai infrastruktúrát veszi célba.

A német kormánykoalíció a múlt héten hullott szét végleg. Scholz a múlt szerdán menesztette Christian Lindnert, a jobboldali-liberális Német Szabaddemokrata Párthoz tartozó (FDP) pénzügyminiszterét, majd a párt másik három minisztere is távozott a szövetségi kormányból. Scholz a kormánykoalíció szétesése után nem sokkal tárgyalásokat ajánlott a legnagyobb ellenzéki pártnak, a Friedrich Merz vezette Kereszténydemokrata Uniónak (CDU), hogy gyorsan közös megoldásokat találjanak a gazdaság és a honvédelem megerősítésére. A kormányválságot követő előrehozott választásra februárban kerülhet sor.

Volodimir Zelenszkij óva intette a német kancellárt, hogy telefonon beszéljen Putyinnal, mivel szerinte ez csökkentené az orosz elnök elszigeteltségét, és hozzájárulna a háború folytatásához – közölte az ukrán elnöki hivatal meg nem nevezett forrása a Reuters hírügynökséggel. A kijevi forrás elmondta, hogy Scholz előre tájékoztatta Zelenszkijt arról, hogy beszélni akar az orosz elnökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik