Nagyvilág

Frontra vezényelhetik az Ukrajnába küldött észak-koreai katonákat

KCNA VIA KNS / AFP
KCNA VIA KNS / AFP

A frontvonalra vezényelhetik az ukrajnai háború miatt Oroszországba telepített észak-koreai csapatokat és egyes magas beosztású észak-koreai tiszteket – közölték kedden dél-koreai parlamenti képviselők a dél-koreai hírszerzés tájékoztatóját követően.

A menetrendről további részleteket nem közöltek, de a NATO nemrég szintén megerősítette, hogy Phenjan csapatokat küldött Oroszországba és hogy katonai egységeket telepítettek az ukrán határon fekvő oroszországi Kurszk régióba. A NATO szerint az észak-koreai katonákat különböző gyakorlótereken képezik tovább, főleg az éjszakai órákban. Velük együtt érkeztek a gyakorlóterekre a kommunista ország nagykövetségének munkatársai, akik fordítóként dolgoznak, illetve figyelik a katonák viselkedését.

Az orosz hadsereg katonai terminológiát tanított az észak-koreai csapatoknak – ismertette dél-koreai parlamenti hírszerzési bizottságának tagja a tájékoztatón.

Észak-Korea arra is készen áll, hogy Moszkva technológiai támogatásával egy újabb katonai felderítő műholdat indítson útjára – tették hozzá képviselők a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálatra hivatkozva.

Phenjan valóban eltökélt volt, hogy több kémműholdat is fellőjön, jóllehet, a legutóbbi ilyen kísérlete az év elején kudarcba fulladt, amikor a műhold pár perccel a felszállás után felrobbant.

A parlamenti hírszerzési bizottság meghallgatásán részt vevő képviselők szerint Észak-Korea idén mintegy 4000 munkást is küldött Oroszországba.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik