Nagyvilág

Elítélték a szifilisszel fertőző szlovák pedofilt

Kilenc év börtönt kapott a férfi, aki kisfiúkat erőszakolt meg.

A Nagymihályi Járásbíróság elsőfokon 7 év börtönbüntetésre ítélte a férfit, aki több gyermeket is megerőszakolt – írja a pozsonyi Új Szó. Az illető az orális és anális aktusok során kilenc gyermeket fertőzött meg szifilisszel, néhányukról fényképeket is készített mobiltelefonjával. Mindegyik áldozat fiú volt. A korábbí hírek tíz gyermekről szóltak.

A rendőrség szexuális visszaélés, nemi betegséggel való veszélyeztetés, nemi erőszak gyanújával vette őrizetbe a 31 éves, szobránci járásbeli férfit. Az érintett településen elrendelték az összes fiatalkorú szifiliszre való szűrését. Ha időben diagnosztizálják a betegséget, akkor nagy sikerrel kezelhető.

A Kassai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője korábban azt mondta: az eset kivizsgálása rendkívül nagy kihívást jelentett, mert kiskorúakra vonatkozó érzékeny információkról volt szó, A gyerekek által nyújtott bizonyítékokból ugyanakkor kiderült, az elkövető ugyanazon a helyszínen, ugyanolyan módszerrel követte el a bűncselekményt minden esetben.

Kiskorú áldozatait cukorkával csalogatta a bokorba, majd elkezdte fogdosni őket, végül a kunyhójában nemi erőszakot alkalmazott rajtuk

– írta le a történteket egyik áldozata édesanyja. A Kassai Kerületi Bíróság másodfokon kilenc év letöltendő börtönre, szexuálpszichológiai kezelésre ítélte. Az ítélet jogerős, fellebbezésnek helye nincs.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik