Nagyvilág

A brit uralkodó nem akadályozná, hogy Ausztráliában lecseréljék egy helyi politikusra

MTI
MTI

III. Károly közölte, nem áll útjában, ha Ausztrália le akarja váltani őt az ország államfői posztján. A brit sajtó szerint uralkodó Ausztrália lakosaira hagyja a döntést, hogy az ország alkotmányos monarchia marad-e, vagy köztársaság lesz.

A király még ebben a hónapban látogatást tesz Ausztráliában, és előre jelezte, nem kíván konfrontálódni az ausztrál köztársaságért kampányolókkal. A nekik küldött levélben hangsúlyozta az Ausztrália iránti „mély szeretetét és ragaszkodását”. Magántitkára, Nathan Ross azt mondta a monarchistaelleneseknek:

Őfelsége alkotmányos uralkodóként miniszterei tanácsa szerint cselekszik, és hogy Ausztrália köztársasággá válik-e, azt az ausztrál közvélemény dönti el.

Ausztráliában legutóbb 1999-ben tartottak népszavazást erről kérdésről, akkor a többség (54,87 százalék) az alkotmányos monarchia megtartása mellett szavazott. Idén év elején az ausztrál kormány kijelentette, hogy egy újabb népszavazás „nem tartozik a prioritások közé”, azonban III. Károly és Kamilla királyné közelgő ausztráliai látogatása miatt újra napirendre került ez a téma.

A köztársaság mellett kampányolók azzal érvelnek, hogy Ausztrália államfőjének nem a brit uralkodónak, hanem az ausztrálok által választott köztársasági elnöknek kellene lennie. A király látogatásának bejelentésekor Isaac Jeffrey, az Ausztrál Köztársasági Mozgalom képviselője azt mondta: „Bár tiszteljük a királyi család szerepét, de itt az ideje, hogy Ausztrália egy helybélit válasszon államfőnek. Valakit, aki teljes munkaidőben képes Ausztráliáért dolgozni.”

A mozgalom Károly királyt mint személyt méltatja, ugyanakkor ellenzik a monarchia szerepét Ausztráliában. „Szeretnénk elmondani neki, hogy a Nemzetközösség tagja maradnánk ezután is, és a köztársaság rólunk szól, nem pedig róla vagy a családjáról” – tette hozzá Jeffrey.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik