Daniel Freund zöldpárti, német politikus „diktátor úrként” köszöntötte Orbánt, aki szerinte Európa legkorruptabb politikusa. Számításai szerint több ezer milliárd forint tűnt el Orbán elnöksége alatt. Szerinte erről eltereli a figyelmet a magyar miniszterelnök, miközben ezeket a pénzeket az egészségügytől és az oktatástól vették el. Helyette focistadion épül Orbán háza mögött, Felcsúton. Kiemelte azt is, hogy Orbán Viktor Magyarország leggazdagabb emberét csinálta a gyerekkori barátjából – utalt ezzel Mészáros Lőrincre. A német politikus európai elfogatóparancs kiadását is pedzegette.
A következő élő közvetítés része
Von der Leyen és Weber is beolvasott Orbánnak, megvolt a miniszterelnök első szócsatája Magyar Péterrel – három és fél órán át vitáztak a magyar elnökségről az EP-ben
„Diktátor úr” – köszöntötte Orbánt Daniel Freund zöldpárti politikus
Philippe BUISSIN / EP
2024. 10. 09. 11:45
Philippe BUISSIN / EP
- 14:45 „Együtt voltunk, szeretetben!” – úgy tűnik, végre szent a béke Tóth Gabi és Tóth Vera között
- 14:35 Meghalt a legendás építész, Frank Gehry
- 14:16 Mellbe vágta a jegyvizsgáló nőt a vonaton egy utas, mert nem tudott érvényes menetjegyet bemutatni
- 13:55 Csirkelopásét három hónap börtönre ítélték az állatvédőt, akiért Joaquin Phoenix is szót emelt
- 13:51 Magyar Péter Kecskeméten bizonyítana Orbánnak
- 13:41 Csiszár Jenő törvényt sértett a DPK-s Orbán-interjúval?
- 12:57 Bongor: Azt nem írtam bele a dalba, hogy kijöttek apám kollegái, és elvitték az összes fegyvert a házból
- 12:37 Russell az élen, Hamilton a falban a szezon utolsó szabadedzésén
- 12:11 Száz éve szól a rádió – Nemzetegyesítés, propagandaeszköz, tömegszórakoztatás
- 11:55 Kétharmados támogatottság a Tisza nyíregyházi jelöltje mögött a 21 Kutatóközpont szerint
- 11:40 Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el
- 11:17 Megtörtént a nagy bejelentés: Imre Bence Veszprémbe igazol
- 11:00 A dán kézikapitány a KO-győzelem után: A magyarokat is meg akarjuk verni
- 10:58 Harminchárom gyereket ölt meg az óvodát támadó szudáni drón
- 10:49 Orbán Viktor: Aki gyerekekhez nyúl, miszlikbe kell aprítani! – Kecskeméten tartott „háborúellenes gyűlést” a DPK
- 06:03 Éjfél előtt csapódott egymásba négy autó az M44-en
- 10:01 Szijjártóék megígérték, hogy segítenek, a Szerbiából kiutasított fiatalok szerint azonban hazug indokokkal akadályozzák ügyük tisztázását
- 06:00 Lenyelte a tojást, aminek nem volt sárgája – letartóztatták a férfit
- 08:19 Nagy Ervin: Belarusz előszobájában élünk
- 12:57 Bongor: Azt nem írtam bele a dalba, hogy kijöttek apám kollegái, és elvitték az összes fegyvert a házból
- 13:41 Csiszár Jenő törvényt sértett a DPK-s Orbán-interjúval?
- 11:40 Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el
- 08:02 A kutyáját próbálta megmenteni, belehalt az amerikai férfi
- 11:55 Kétharmados támogatottság a Tisza nyíregyházi jelöltje mögött a 21 Kutatóközpont szerint
- 09:55 Meg akart fojtani egy orosz nyugdíjas egy kamaszlányt, mert ukrán kémnek nézte
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
