Nagyvilág

Ukrajnába vezetett az új NATO-főtitkár első útja

AFP PHOTO / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE
AFP PHOTO / UKRAINIAN PRESIDENTIAL PRESS SERVICE

Ukrajnába vezetett az új NATO-főtitkár első hivatalos útja csütörtökön. A holland Mark Rutte ígéretet tett arra, hogy az észak-atlanti szövetség továbbra is támogatja Ukrajnát az Oroszországgal szemben vívott védekező háborúban.

Miközben a NATO-főtitkár Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozott, a légvédelmi szirénák kétszer is felbőgtek Kijevben.

Mark Rutte elmondta, bízik benne, hogy együtt tud dolgozni a Novemberben megválasztandó új amerikai elnökkel – ez szerinte kulcsfontosságú Ukrajna nyugati támogatásának folytatásában.

Zelenszkij elnök elmondta, hogy a NATO-főtitkárral áttekintették Ukrajna úgynevezett győzelmi tervének elemeit, mielőtt a jövő héten Németországban újra ülésezne az Ukrajnát támogató, több mint 50 országból álló Ramstein-csoport, hogy összehangolják a háborúzáshoz nyújtandó katonai segélyeket.

Az Ukrán elnök nyilvánosan megismételte, hogy Ukrajnának több fegyverzetre van szüksége, köztük azokra a nagy hatótávolságú fegyverekre is, amelyeket már régóta kér partnereitől.

Az Ukrán elnök felszólította továbbá a nyugati országokat a nyugatról érkező, nagy hatótávolságú fegyverek használatára vonatkozó korlátozásokat. Ennek célja az volna, hogy Ukrajna mélységi csapásokat mérhessen Oroszországra.

Arra a kérdésre, hogy a közel-keleti háború befolyásolja-e az általa elképzelt győzelmi terv ütemezését, Zelenszkij azzal válaszolt, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szerint Irán rakétákat és drónokat szállított Oroszországnak Ukrajna elleni felhasználásra.

Rutte a találkozón megerősítette, hogy a NATO megingathatatlanul támogatja Ukrajnát, hangsúlyozva, hogy „Ukrajna közelebb áll a NATO-hoz, mint valaha”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik