Bejelentette lemondását szerda este Magdalena Andersson, Svédország szociáldemokrata miniszterelnöke, miután a múlt heti választáson a jobboldal nyert.
Az előzetes eredmény elég világos ahhoz, hogy levonjuk a megfelelő következtetéseket, az a legfontosabb, hogy mielőbb felálljon Svédország új kormánya, ezért a holnapi nap folyamán kérni fogom a házelnököt, hogy mentsen fel tisztségemből
– mondta a kormányfő.
A magyar források már kevésbé idézték, hogy a szocdemek vezetője azt is hozzátette: ők a legnagyobb svéd párt, sőt egész Észak-Európa legnagyobb pártjává váltak. Ennek ellenére Anderssonnak az állásába került a mostani választás. Sajnálkozott is azon, hogy a jobbközép pártok nem a szocdemekkel való nagykoalíciót választották, hanem a szélsőjobbal fogtak össze már a kampányban is, és várhatóan ezt teszik most az eredmények láttán is.
A jobboldal összességében valóban nyert, igaz, minimális többséggel: három mandátummal szereztek többet, mint a baloldal. A múlt heti választás eredményére hosszú napokig kellett várni, de most már biztos, hogy a kormányalakításhoz szükséges 175-nél eggyel több, 176 képviselőt küldhet a négy jobboldali tömörülés a svéd parlamentbe, a Riksdagba.
A Mérsékelt Pártnak a 349 tagú Riksdagban mindössze 68 képviselője lesz – kettővel kevesebb, mint 2018-ban. Kristersson azonban, aki hamarosan megkezdi a tárgyalásokat a kormányalakításról, „hatékony” vezetést ígért.
Három koalíciós partnere pedig várhatóan a Jimmie Akesson által vezetett szélsőjobboldali Svéd Demokratáktól (SD) kezdve a kereszténydemokratákon át a liberálisokig igencsak eltérő véleményt képviselnek az euroatlanti integrációt és a gazdaságpolitikát illetően, azaz nem lesz könnyű az egyeztetés a várhatóan hatalomra kerülő négyesfogatban.
Az ellentéteket máris mutatja, hogy az SD vezére hiába vezeti az immár a második legerősebb svéd pártot (20,5 százalékkal és 73 megszerzett mandátummal), és hiába előzték meg a jobboldal eddigi vezető erejét, a mérsékelteket, akik csak 19,1 százalékig jutottak, Akesson mégsem lehet majd miniszterelnök.
Mindazonáltal Akesson szerint a svédek most a változásra szavaztak. Ugyanezt hangsúlyozzák a kereszténydemokraták is, csak éppen egyre kevésbé pont rájuk, sokkal inkább az extrém jobboldalra. A kereszténydemokraták frakciója például 22-ről 19 főre csökken az új parlamentben, miközben a szélsőjobb képviselőcsoport 11 taggal bővülhet.
A középjobb pártok gyengülése ugyanis ami a szélsőjobb megerősödésével jár együtt. Ráadásul a jobbközép erők Svédországban sajátos módon nem is egy politikai oldalon állnak. A jobboldali választási szövetségben a Mérsékelt Párt mellett csak a kereszténydemokraták és a liberálisok tűntek fel, míg a szintén jobbközép irányultságú Centrumpárt a baloldalt támogatja.
Bárki mellé is álltak ezek a jobbközép politikai erők, mindegyikük szavazókat veszített a múlt héten, így összesen 4,5 százalékkal csökkent a támogatottságuk. Ebből két erő tudott profitálni: az eddig kisebbségben kormányzó, a zöldek, a Baloldali Párt és a Centrumpárt által támogatott, de most elbukott szociáldemokraták (+2 százalék), valamint a Svéd Demokraták (+3 százalék).
A legnagyobb sikert a 30 százalék fölé kúszó szocdemek mögött a második helyen befutó, 20,5 százalékot elérő Svéd Demokraták érték el – magukhoz képest. Ez a párt ugyanis szélsőséges, bevándorlóellenes mozgalom, amelynek neonáci gyökerei vagy kapcsolatai lehettek egykor, amikor még 1 százalék körül tengődött a 2000-es évekig a politika legsötétebb bugyraiban. Ezt a pártot „pofozta ki” modern szélsőjobboldali mozgalommá Jimmie Akesson 2005-ben. Először is megszabadult a nyílt vagy kriptonáci aktivistáktól. Vitatott, hogy ez ténylegesen mennyire sikerült neki – az idősebbek közül ugyanis állítólag sokan „átvészelték” a tisztogatást. Az is vitatott, hogy a kirúgott fiatalok mennyire voltak fasiszták – de ennek megítélését bízzuk a svéd politológusokra.
A most megbukott szociáldemokrata miniszterelnök, Magdalena Andersson mindenesetre arra emlékeztetett a választás előtt, hogy a svéddemokraták „náci gyökerekkel” rendelkeznek. A brit Guardiannak Andersson arról beszélt, hogy szeptember elején az SD pártközpontjának egyik munkatársa arra invitálta a többi alkalmazottat, hogy ünnepeljék meg a nácik Lengyelország elleni inváziójának évfordulóját. Az SD ezt később azzal magyarázta, hogy éppen a lengyeleket akarták elismerni, és félremagyarázták az „ünnepség” célját. Andersson szerint a svéddemokraták nem „átlagos”, nyugat-európai bevándorlásellenes párt. Arra is figyelmeztetett a távozó kormányfő: az SD vezére, Jimmie Akesson visszautasította, hogy válasszon Joe Biden és Vlagyimir Putyin között.
Ugyanakkor egy amerikai konzervatív elemző, Elisabeth Braw, az American Enterprise Institute vezető munkatársa éppen arra hívta fel a figyelmet, hogy az eddig kormányzó szociáldemokraták nagy hibát követtek el azzal, hogy a szélsőjobboldallal összemosták az összes politikai ellenfelüket, mert ezzel tulajdonképpen belementek abba a zsákutcába, amit a szélsőjobb kínált nekik.
Akessonék sikere valójában ennek az elégedetlenségnek köszönhető, amit az oroszok Ukrajna elleni inváziója csak felerősített. Ehhez tegyük hozzá, hogy a jobboldali elfogultsággal nem vádolható BBC is több cikket és riportot közölt az utóbbi egy-két évben a Svédországban elszaporodott erőszakos bűncselekményekről, a bandaháborúkról, amelyekben idén már eddig 47-en haltak meg, többen, mint tavaly egész évben. A legnagyobb vihart pedig egy két évvel ezelőtti eset kavarta, amikor egy benzinkútnál történt lövöldözésben egy ártatlan, 12 éves kislány halt meg. Az idei kampány finisében is megöltek egy embert egy dél-svédországi, malmöi bevásárlóközpontban.
Malmö a székhelye Skane megyének, ez a régió a központja a svédországi bevándorlásnak, márpedig Jimmie Akesson is innen származik. Lundban, az itteni egyetemre járva, Skane „szellemi központjában” ismerkedett meg azzal a három másik „harcostársával”, akikkel együtt átalakította és modernizálta a „svéddemokratákat”. Az SD-t átalakító „négyek bandájának” Akessonon kívüli másik három tagja: Richard Jomshof, Mattias Karlsson és Björn Söder. Ez a csapat a nyílt nácizmustól a bevándorlásellenességre váltva már 2010-ben a parlamentbe juttatta az SD-t. Ám azóta újabb választói rétegeket is megcéloztak, ma már ennél összetettebb, bal- és jobboldali populista elemeket is beépítettek programjukba.
Az SD kampánya elsősorban a férfiakra hatott: ők egyenlő arányban választották a közvélemény-kutatások szerint a szociáldemokratákat és az SD-t, a nőkön múlott, hogy a szocdemek továbbra is a legnagyobbak maradtak. Ennek ellenére az is igaz, hogy az SD most a nők körében is növelte a támogatottságát.
Nem meglepő, hogy a szélsőjobb Akesson régiójában, a déli területeken sokkal erősebb, mint északon, ahol a szocdemek előnye még mindig óriási a többi párttal szemben. Ugyanakkor a bevándorlók által sűrűbben lakott Skaneban az SD már-már utolérni látszik a baloldal meghatározó erejét.
Azt viszont ki kell emelni, hogy a jobboldal mostani győzelme viszonylagos.
Svédországot viszonylag keményen érintette a Covid-válság is, amit az északi állam sajátosan kezelt. Az Ukrajna elleni orosz agresszióról esett már szó annak kapcsán, hogy miként rontja az életfeltételeket ez Svédországban. Ugyanakkor a mostani választási kampányban szinte alig esett szó olyan kérdésekről, amelyek még a magyar sajtót is erősen foglalkoztatták: az évszázadok óta semleges Svédország ugyanis beadta a kérelmét a NATO-csatlakozásra idén – márpedig ez egyértelműen a putyini agresszióra adott válasz volt. A svédeket ez a kérdés azonban kevésbé izgatja.
Ez összefügg azzal, hogy maguk a baloldali szociáldemokraták sem voltak lelkesek korábban a NATO-csatlakozástól, és egyes elemzők szerint csak a finn miniszterelnök, a szintén szociáldemokrata Sanna Marin vehemenciája és határozott kiállása vette rá Magdalena Anderssonékat, hogy a finnekkel együtt jelentsék be csatlakozási kérelmüket az észak-atlanti védelmi szövetséghez.
Ebből a folyamatos lavírozásból, sodródásból, a bandaháborúkból, az energiaszámlák emelkedéséből lett elege valószínűleg a svédek (enyhe) többségének. Hamarosan kiderül, hogy a bizonytalan helyzettel – és a szélsőjobbos koalíciós partnerrel – mit tud kezdeni a meggyengült jobbközép, mert valójában most rajtuk múlik az északi állam sorsa.
