Nagyvilág europoli

Az Orbán Viktor-Magyar Péter vitára jó esetben októberben kerülhet sor az EP-ben

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Tarr Zoltán, a Tisza Párt európai parlamenti küldöttségének vezetője azt mondta strasbourgi sajtótájékoztatóján, hogy „mostani tudomásunk szerint” októberre csúszik át a vita Orbán Viktorral az EP-ben, írja a Telex.

Tarr szerdán elmondta, az EP felé jelezték azt is, hogy ne legyen elvárás a miniszterelnök megjelenése az ülésen, „ne legyen az a fajta erőlködés, hogy itt meg kell mérkőzni”. Ha a miniszterelnök úgy látja, hogy a gáton kell lenni, tehesse meg ezt, tette hozzá a képviselő.

Orbán az eredeti tervek szerint szerdán mutatta volna be az EU miniszteri Tanácsának soros magyar elnökségi programját, ahol személyesen először vitázhatott volna vele Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke viszont azt javasolta, hogy halasszák el a programot, ugyanis közbeszólt az árvízhelyzet itthon. A kormányfő ezután törölte a nemzetközi programjait.

Az EP plenáris ülésén az eredeti programot felülírva így is Közép-Európát sújtó árvizek uniós kezeléséről vitáztak.

Tarr a sajtótájékoztatón elmondta,  szorgalmazták, hogy az áradás témáját vegyék az EP napirendjére, gyorsítsák a kifizetéseket és források is legyenek ilyen helyzetekre. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen csütörtökön Lengyelországba utazik, hogy az érintett miniszterelnökökkel találkozzon. Tarr úgy tudja, Orbán nem lesz ott, amit sajnálnak, mert itt lehetne lobbizni támogatásokért.

Az EP-ben tervezett árvízügyi határozatnak, amiről csütörtökön szavaznak, többféle változata is lett. Alternatív visegrádi négyek néven igyekeznek más pártokkal közösen képviselni a közép-európai országok érdekeit, és egy módosítót is beadtak a határozathoz, mondta a magyar képviselő.

A Tisza Párt szerint továbbra is fontos, hogy Ukrajna mielőbb szabaduljon a pusztításból, de nem kellene fegyverszállításokkal hozzájárulni a háború meghosszabbításához és kiterjesztéséhez „Nyilván nem segít”, hogy a magyar kormány folyamatosan akadályozza újabb források megnyitását és az ukrajnai menedékkérők egy csoportjától megvonta a segítséget. Tarr szerint a magyar kormány sok tettével azt az érzetet kelti, hogy nem a megoldáson dolgozik, és a Fidesz frakciója, a Patrióták Európáért egy része sem támogatja a magyar kormány döntéseit.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik