Nagyvilág europoli

Orbán megüzente a boszniai szerbeknek, hogy számíthatnak rá

A boszniai szerbek továbbra is számíthatnak Magyarország támogatására, a két nép egymásra van utalva

– jelentette ki Orbán Viktor a boszniai Banja Lukában pénteken, nem sokal azután, hogy átvette Milorad Dodiktól a boszniai szerbek legmagasabb rangú állami kitüntetést a Szerb Köztársaság Érdemrendjét. Az MTI összefoglalója szerint Orbán megtisztelőnek tartja a kitüntetés, ami a szemében a barátság, a bizalom és egyben a jövőbe vetett kölcsönös optimizmus kifejezése is. A miniszterelnök egyúttal kijelentette, a szerbekkel szembeni nemzetközi politikát méltánytalannak és igazságtalannak tartja, ezért mindig is kiállt a szerbek mellett a nemzetközi politikában.

Míg Magyarország idén ünnepli a huszadik évfordulóját annak, hogy csatlakozott az Európai Unióhoz, Szerbia azóta sem tagja a közösségnek, amit Orbán igencsak fájlal. A kormányfő úgy fogalmazott, már régen meg kellett volna születnie a döntésnek arról, hogy Bosznia-Hercegovina és Szerbia az EU tagja legyen, „évtizedeket vesztegettünk el”. Mint mondta, az Unióval sok baj van, ő is „naponta harcol ott”, de ma nincs ennél jobb nemzetközi keret, ahol a nemzetek meg tudnak erősödni. Itt tett ígéretet a miniszterelnök, hogy mindent meg fog tenni, hogy minél közelebb kerüljenek a ma elérhető legjobb nemzetközi kerethez. Egyúttal arról is beszélt, hogy minekután júliustól Magyarország tölti be az EU soros elnökségét, közbenjárnak majd, hogy egy külön munkacsoport foglalkozzon majd Bosznia ügyével. Orbán megjegyezte azt is, hogy szerinte „a keleti bővítés lázálma” sorolta hátrább a nyugat-balkáni bővítést, ő viszont azon az állásponton van, hogy először ezt a bővítést kell befejezni, és utána lehet a nehezebb és bonyolultabb keleti iránnyal foglalkozni.

A kormányfő azt is kifogásolta, hogy a boszniai ügyekbe külföldről próbálnak beavatkozni. Mint mondta, ezzel a folyamat elveszítheti a dinamizmust, politikai válság alakul ki, és mindez leértékeli Európa munkáját.

Ha kívülről avatkoznak be, az mindenkinek rossz, Európának is, a szerbeknek is, Boszniának is

– fogalmazott a miniszterelnök, ezután pedig a gazdaság vizeire evezett.

Orbán hangoztatta, hogy Magyarország nagy jövő előtt álló területet lát a Nyugat-Balkánban, így a boszniai szerb entitásban is, ahol fontos befektetésekre nyílik lehetőség. Méltatta a kétoldalú gazdasági együttműködést is. Kiemelte a már futó mezőgazdasági támogatási programot, valamint a kétoldalú pénzügyi együttműködést. Emlékeztetett arra, hogy pénteken üzleti fórumot is tartanak a két fél között Banja Lukában.

Emlékeztetett arra is, hogy a magyar autópályarendszer érintett szakaszát „pillanatok alatt” átadják a horvát határig.

Milorad Dodik azt emelte ki, hogy a magyar állam példakép arra, hogyan kell viszonyulni a családhoz, hogyan kell megtartani a hagyományos társadalmat. Hangoztatta, hogy Európának erős vezetőkre van szüksége, és Orbán ilyen. Köszönetet mondott azért is, hogy a magyar kormányfő „igazságosabb világért lép fel”.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik