A következő élő közvetítés része Túszalkuért tartottak általános sztrájkot Izraelben

Hamász: Új utasításokat kaptak az őrök az izraeli túszok kezelésére

Mostafa Alkharouf / ANADOLU / Anadolu via AFP
Mostafa Alkharouf / ANADOLU / Anadolu via AFP

Új utasításokat adott ki az őröknek a Hamász katonai szárnya arra az esetre, ha az izraeli erők megközelítenék őket – közölte a fegyveres szervezet szóvivője hétfőn anélkül, hogy az új utasítások jellegét részletezte volna.

A közlés szerint ezeket az „új utasításokat” azután adták ki, hogy júniusban túszmentő akciót hajtott végre az izraeli hadsereg. Emlékezetes, hogy június elején összesen négy gázai túszt sikerült kimenekíteni, ennek azonban súlyos ára volt: a Hamász szerint az akcióban közel kétszáz palesztin vesztette életét, közöttük nagyrészt gyerekek és nők. A Hamász szerint az akkori túszmentő akciónak ráadásul két túsz is áldozatul esett – igaz, azt nem részletezték, hogy milyen körülmények között.

Netanjahu ragaszkodik ahhoz, hogy a foglyokat katonai nyomással szabadítsák ki, ahelyett, hogy egyezséget kötnének, ami azt jelenti, hogy [halotti] lepelben térnek vissza a családjaikhoz. A családjaiknak el kell dönteniük, hogy élve vagy holtan akarják-e őket

idézte a szóvivő fenyegető szavait a Reuters.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik