Nagyvilág

Trump elfogadta Robert F. Kennedy Jr. támogatását, és azt ígérte, nyilvánosságra hozza JFK meggyilkolásának aktáit

Rebecca Noble / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Rebecca Noble / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Pénteken Robert F. Kennedy Jr. függetlenként induló elnökjelölt visszalépett a republikánus Donald Trump javára. Néhány órával a döntés bejelentése után RFK Jr. már együtt állt színpadra Trumppal egy kampányrendezvényen az arizoniai Glendale-ben.

A gyűlésen elmondott rövid beszédében Kennedy azt mondta, hogy Trump „újra egészségessé teszi Amerikát”, és olyan elnök lesz, aki „megvéd minket a totalitarizmustól”.

RFK Jr. apját, Robert F. Kennedy korábbi igazságügyi minisztert, szenátort, az 1968-as elnökjelölti kampánya során gyilkolták meg, idősebb nagybátyját, John F. Kennedyt pedig 1963-ban az elnöksége idején. Trump mindkét demokrata politikust méltatta beszédében. „Tudom, hogy most fentről néznek, és nagyon-nagyon büszkék Bobbyra” – mondta Trump, aki arról is beszélt, hogy amennyiben novemberben elnökké választják, nyilvánosságra hozza „a John F. Kennedy elleni merénylettel kapcsolatos összes meglévő dokumentumot”, az elnöki merényletekkel – köztük az ellene irányulóval – foglalkozó új, általa javasolt bizottság keretében. Trump azt is megígérte, hogy megválasztása esetén „létrehozna egy vezető szakértőkből álló bizottságot”, amely Kennedyvel vizsgálna ki gyermekkori egészségügyi problémákat.

Az összeesküvés-elméleteket kedvelő, bizarr történeteket mesélő és oltásellenes Kennedy eredetileg afféle harmadik utas jelöltként akart részt venni az amerikai elnökválasztáson. A közvélekedés szerint Kennedy visszalépése inkább Trumpnak kedvez.

(The Guardian)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik