Ketten meghaltak és hárman megsebesültek Dél-Libanonban hétfőn egy izraeli pilóta nélküli repülő eszköz támadásában a helyi mentőszolgálat jelentése szerint. A drónnal egy autót és egy motorkerékpárt vettek célba a dél-libanoni Meisz al-Dzsabal és Sakra falvak térségében.
A sebesültek egyike egy közeli épületnél tartózkodó gyermek volt.
A libanoni síita Hezbollah milícia tagadja, hogy ők lőtték volna ki a rakétát, de az izraeli hadsereg (IDF) szakértői szerint a támadást Falak 1-es, legalább ötven kilogramm robbanóanyagot hordozó, iráni gyártmányú rakétával hajtották végre, amely Libanonban csak a Hezbollah birtokában van.
Izraelben vasárnap az egyhetes amerikai látogatásáról visszatérő Benjamin Netanjahu miniszterelnök vezetésével összeült a biztonságpolitikai kabinet, amely felhatalmazta a kormányfőt és Joáv Galant védelmi minisztert a válaszlépések meghatározására.
Az IDF szóvivője hétfőn bejelentette, hogy az izraeli légvédelem vadászgépei hajnalban elfogtak egy libanoni területről Nyugat-Galilea területére behaladó drónt a határövezetben. A légvédelmi figyelmeztetéseket a lehulló elfogórakéta-töredékek miatt aktiválták, nem történt anyagi kár vagy áldozat emberéletekben.
Az Al-Ahbar libanoni lapnak a Hezbollah illetékesei azt mondták, a szervezet még nem döntötte el, hogyan reagál majd az ország ellen várható izraeli ellencsapásra. A források szerint a Hezbollah válaszát az izraeli támadás mértéke alapján határozzák majd meg.
(MTI)