Franciaország nagysebességű vasútvonalait tömeges, sok esetben gyújtogatásos támadások érték reggelre, amelyek megzavarták a hálózat működését – közölte az állami vasúttársaság pénteken, a párizsi olimpia nyitónapján. „Ez egy nagyszabású, tömeges támadás, amelynek célja a TGV-hálózat megbénítása” – írta az SNCF.
A vasúttársaság közleménye szerint a gyújtogatások a létesítményeik megrongálására irányultak és az érintett vonalakon nagymértékben megzavarták a forgalmat. A vonatokat más vágányokra terelték, de nagy számban kellett törölni is járatokat. Az utasokat felszólították az utazások elhalasztására, és arra, hogy maradjanak távol a pályaudvaroktól. A támadás miatti fennakadás által érintett járatokra váltott jegyeket az utasok elcserélhetik vagy visszaválthatják. A jelenlegi helyzet várhatóan az egész hétvégén fennáll majd, amíg elvégzik a javításokat.
Amelie Oudea-Castera sportért, az olimpiáért és a paralimpiai játékokért felelős miniszter koordinált szabotázsakcióról beszélt, amikor elítélte a támadást. „Aki a játékokat támadja, az Franciaországot támadja” – mondta. Közölte, hogy a hatóságok próbálják felmérni a támadás hatását az utazókra és a sportolókra, és biztosítják, hogy az összes delegáció eljusson a megfelelő versenyhelyszínekre.
Valerie Pecresse, a Párizsnak otthont adó Île-de-France régió vezetője szerint minden jel arra mutat, hogy „szándékos cselekményről van szó”. A támadásokra reagálva Laurent Nunez párizsi rendőrfőnök azt mondta, hogy megerősítik a biztonsági intézkedéseket, és a főváros vasútállomásaira is összpontosítanak csapatokat. Párizsban a hatóságok már az elmúlt hetekben fokozták a biztonságot az olimpia miatt.
A BBC szerint a Párizs környékén a rongálás által érintett TGV-vonalak miatt egyre többen várnak a párizsi Gare Montparnasse pályaudvaron. Az állomásokon tömegjelenetek alakultak ki, az ezekről készült videók már elkezdtek keringeni a közösségi médiában. A Párizstól nyugatra, Bordeaux felé, északra, Lille irányába és a keletre Strasbourgba tartó vonalak is meg lettek rongálva vagy valamilyen módon érintettek.
⚡ France thrown into chaos as £12bn train line vandalised hours before the Olympics ceremony.
— Naren Mukherjee (@NMukherjee6) July 26, 2024
This is a massive attack on a large scale to paralyse the TGV network. 🤔🧐👇 pic.twitter.com/5V2rcVHyVH
A támadás az AP szerint a Párizsból Londonba és Belgiumba tartó járatokat is érinti. Az Eurostar vasúttársaság eltérítette a Párizs és Lille közötti járatát, ezen így mintegy másfél órával megnövekedett a menetidő. A France24 szerint a támadás összesen 800 ezer utast érinthet.
Az olimpia nyitóünnepségén az előzetes információk szerint 7500 sportoló és 300 ezer néző készül részt venni péntek este Párizsban.