Nagyvilág

Joe Biden elmondta, miért lépett vissza

Evan Vucci / POOL / AFP
Evan Vucci / POOL / AFP

Elárulta Joe Biden, hogy miért is lépett vissza az elnökjelöltségtől. A leköszönő amerikai elnök az Ovális Irodában szerdán megtartott beszédében azt mondta:

  • az amerikai demokrácia jövőjével kapcsolatos aggodalmak miatt szállt ki,
  • és hogy egy új generáció vehesse át a hatalmat.

Tisztelem ezt a hivatalt, de a hazámat még jobban szeretem

– fogalmazott a visszalépését követő első nyilvános beszédében. Biden az elnökjelöltként helyébe lépő Kamala Harris alelnököt is méltatta, mondván, hogy erős és alkalmas jelölt.

Tizenegy percen át tartó beszédében az elnök számos utalást tette arra, hogy veszélyben érzi az amerikai demokráciát arra az esetre, ha republikánus riválisa nyeri meg a november 5-én esedékes választásokat, jóllehet, Donald Trump nevét egyszer sem ejtette ki.

„Semmi sem állhat a demokráciánk megmentésének útjába, még a személyes ambíciók sem” – mondta az elnök, aki szerint „az a nagyszerű Amerikában”, hogy nem királyok és diktátorok uralkodnak, hanem a nép.

Joe Biden vasárnap az X közösségi platformon jelentette be visszalépését az elnökjelöltségtől. Az amerikai elnök ezzel pontot tett az elnökválasztási kampányt kísérő kálváriájának végére. A döntést bejelentő levélben kifejtette, hogy habár készült a második ciklusára, a pártja és hazája érdekeit az szolgálja, ha hátralép, és innentől kizárólag az elnöki feladatokra koncentrál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik