Nagyvilág

Parkinson-specialista találkozott Biden orvosával a Fehér Házban az év elején

ALEX WONG / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP
ALEX WONG / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images / AFP

Egy top Parkinson-kór-specialista az év elején találkozott Joe Biden amerikai elnök orvosával a Fehér Házban a látogatási napló szerint, bár a januári találkozó körülményei nem tisztázottak – írja a CNN.

A látogatásról a Fehér Ház szóvivője azt mondta, hogy a Walter Reed Nemzeti Katonai Orvosi Központ számos szakembere látogatja a Fehér Ház komplexumát, hogy kezelje az ott dolgozó több ezer katonai alkalmazottat. Elmondása szerint ennek része a szóban forgó neurológus látogatása is, aki mindig jelen van Biden éves orvosi vizsgálatán. Az elnök a ciklusa alatt nem járt neurológusnál ezen kívül – mondta a szóvivő.

Dr. Kevin Cannard többször is meglátogatta a Fehér Házat a látogatási naplók szerint, amelyek nem részletezik ezek okát, beleértve azt sem, hogy a specialista Biden, vagy másik dolgozó miatt járt a Fehér Házban. A 81 éves elnök legutóbbi, személyes orvosa által közzétett egészségügyi jelentése szerint számos neurológiai betegségre, köztük Parkinson-kórra is megvizsgálták, negatív eredménnyel, ahogyan két másik, a jelenlegi ciklusa alatt készült orvosi jelentés is ezt írja.

Dr. Kevin O’Connor hatoldalas, az elnök februári orvosi vizsgálata után megjelent jelentése azt írja, hogy több szakemberrel is konzultáltak, köztük egy meg nem nevezett mozgásszervi neurológus szakemberrel is, hogy megvizsgálják az elnök merev járását, amelyet a 2021-es vizsgálaton észleltek. A szöveg szerint arra a következtetésre jutottak, hogy az említett nehézség a gerinc kopásának és nem neurológiai betegségnek az eredménye. A „rendkívül részletes” vizsgálat nem talált Parkinson-kórra, szklerózis multiplexre vagy más neurológiai rendellenességre utaló jelet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik