Nagyvilág

Az új iráni külügyminiszterrel egyeztetett Szijjártó Péter

Alex HALADA / AFP
Alex HALADA / AFP

„Az új iráni külügyminiszter-kollégával tárgyaltunk telefonon abból az alkalomból, hogy hazánk átvette az Európai Unió soros elnökségét” – jelentette Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó szerint Ali Bagheri Kanival egyetértettek abban, hogy a diplomácia nem arról szól, hogy csak azokkal beszélünk, akivel mindenben egyetértünk, éppen ezért fokozni kell a párbeszédet az EU és Irán között. Hozzátette még, reméli, hogy ezzel hozzá tudnak járulni ahhoz, hogy el lehessen kerülni a közel-keleti helyzet eszkalációját. Ha ugyanis a közel-keleti válság átterjed más országokra is, akkor az a globális biztonságot is veszélyeztetni fogja. „Márpedig mi, akik két és fél éve egy háború árnyékában élünk, nem akarunk még egy globális biztonsági válságot” – hangsúlyozta.

A külügyminiszter elmondta azt is, megállapodtak iráni partnerével abban, hogy folyamatosan kapcsolatban maradnak, és New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésén személyes egyeztetésekre is sort kerítenek

Ali Bagheri Kani nemrég vette át diplomáciai hivatalát Iránban, azt követően, hogy elődje, Hossein Amir-Abdollahian többedmagával életét vesztette egy helikopter-balesetben.

Kapcsolódó
Meghalt az iráni elnök a vasárnapi helikopterbalesetben
A balesethez köthető legfontosabb események hírfolyamunkban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik