Nagyvilág

Orbán: Nem meggyőzni akartam Zelenszkijt

Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI
Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda / MTI

Orbán Viktor miniszterelnök a Die Weltwoche című konzervatív svájci lapnak adott interjúban kijelentette, hogy kijevi látogatásán nem meggyőzni akarta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hanem tájékozódni arról, „hol vannak a határai” a kijevi álláspontnak a békefolyamatra vonatkozóan.

Az ukrán államfővel kedden folytatott megbeszéléséről a magyar miniszterelnök egyebek között elmondta: a tárgyalás során arra törekedett, hogy a két ország közti „nem túl virágzó” kapcsolatot maguk mögött hagyják, és a jövőre koncentráljanak.

Emlékeztette Zelenszkijt arra, hogy Ukrajna területén nagyszámú magyar közösség él, különösen az egykoron Magyarországhoz tartozó területeken. Hangoztatta, hogy Ukrajnának be kell tartania az uniós csatlakozáshoz szabott kritériumokat, köztük az emberi és kisebbségi jogok tiszteletben tartását, hozzátéve, Kijevnek ehhez cselekvési tervet kell készítenie, amely segít, hogy előrehaladjon a csatlakozási tárgyalásokon, de az Ukrajnában élő magyar közösség számára is előnyös.

A magyar miniszterelnök elmondta, nem meggyőzni akarta Zelenszkijt, és konkrét javaslatot sem állt szándékában tenni.

Feladatául azt tűzte ki, hogy a békét célzó egyeztetés során jobban megismerje az ukrán elnök álláspontját és annak határait. Megerősítette, hogy a soros EU-elnökséget jelenleg betöltő ország kormányfőjeként célja egy jelentés elkészítése az Európai Tanács részére a béke lehetőségeiről.

Már több, béketárgyalásra és a konfliktus megoldására törekvő javaslat is született, emlékeztetett, de ezek elfogadása akár hónapokba is telhet, amire jelenleg nincs idő, hiszen minden nap emberek halnak meg. Ennek okán arra kérte Zelenszkijt, hogy változtassanak a sorrenden, először gondolkodjanak egy tűzszünet megkötésében, és utána következhetnek a tárgyalások a békefolyamatról.

Orván Viktor kifejtette: Zelenszkij „nem örült túlságosan” a tűzszüneti felvetésnek, és azt kérte, hogy még gondolkodhasson rajta, mert a korábbi tűzszüneti javaslatokkal kapcsolatban rossz tapasztalatai vannak, azok szerinte nem váltak Ukrajna javára, tette hozzá.

Leszögezte: Zelenszkij megértette Magyarország álláspontját, és felvázolta a saját álláspontjának határait a jövőbeli döntések terén.

Meglátjuk, hogyan tudjuk innen folytatni

– tette hozzá a miniszterelnök. Előre be nem jelentett kijevi útjával és a háború lezárásával kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: aki irányítani akarja az eseményeket, az sohasem lesz sikeres, aki hasznos akar lenni, segíteni akar másokon, előbb „engednie kell az egójából”. Ami igazán fontos, az a háború és a béke, Ukrajna és Oroszország álláspontja, valamint az Európai Unió érdeke, szögezte le.

A háborút és a békét érintő döntéseket nem Magyarország hozza, ehhez olyan felhatalmazásra van szükség, amely az Európai Tanácsot alkotó miniszterelnökök és elnökök kezében van, emelte ki Orbán Viktor.

Mindent egybevetve azt gondolom, ma tettünk egy lépést előre, holnap pedig teszünk egy újabbat

– fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik