Nagyvilág

Utolsó felmérés: rekordgyőzelemre számíthat a Munkáspárt Nagy-Britanniában

ANDY BUCHANAN / AFP
ANDY BUCHANAN / AFP

A csütörtöki nagy-britanniai parlamenti választások előtt közzétett utolsó felmérés is a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt rekordmértékű győzelmét vetíti előre, írja az MTI.

A YouGov közvélemény-kutató csoport szerda este ismertetett országos reprezentatív vizsgálata azt is valószínűsíti, hogy a jelenlegi konzervatív párti kormány számos tagja elveszíti alsóházi képviselői mandátumát.

A cég Angliában és Walesben 42 758, Skóciában 4993 választópolgártól kérdezte meg, hogy melyik párt jelöltjére kívánnak szavazni.

A hagyományos választói minták sokszorosára kiterjedő, száznál több kritériumot figyelő MRP vizsgálati modell alapján készített központi forgatókönyv a Sir Keir Starmer vezette Munkáspártnak 39 százalékos, a 2010 óta kormányzó konzervatívoknak 22 százalékos szavazatarányt jelez. A becslési sáv alsó széle 34-19, felső vége 43-25 százalékos szavazati megoszlást valószínűsít.

A YouGov számítási módszertana alapján a középső becslési szint azt jelentené, hogy a Labour 431, a Konzervatív Párt 102 képviselői helyet szerezne a 650 fős londoni alsóházban.

Ez azt is jelentené, hogy a Munkáspárt frakciólétszáma a jelenlegihez képest 229 fővel növekedne, a konzervatívoké ugyanakkor 263-mal zuhanna.

Ez a központi becslési fogatókönyv 132 fős többséget biztosítana a Munkáspártnak az összes többi alsóházi frakció együttes létszámához képest, de a becslési sáv felső értékének megvalósulása esetén a Labour frakciólétszáma 466, többsége 282 fő lenne.

A YouGov a modellszámítások eredményének ismertetéséhez fűzött elemzésében úgy fogalmaz, hogy

a lehetőségek tartománya a nagy munkáspárti többségtől a kivételesen nagy munkáspárti többségig terjed.

A cég szakértői hangsúlyozzák azt is, hogy a brit politikatörténetben példátlan, ami a csütörtöki választásokon várható, hiszen a Munkáspárt a 2019-ben tartott előző nagy-britanniai parlamenti választásokon 1935 óta nem mért gyenge eredményt ért el, és ezt egyetlen választási ciklus alatt fordította át potenciálisan rekordmértékű győzelemmé.

A YouGov elemzőinek megfogalmazása szerint abszolút biztos, hogy a csütörtöki választást a Munkáspárt megnyeri, mégpedig nagy arányban, hiszen még az előrejelzési sáv alsó széle is 391 tagú Labour-frakciót és 132 fős munkáspárti többséget jelentene.

A cég szerint az egyes miniszterek választókerületeiben várható szavazatmegoszlás alapján a Rishi Sunak miniszterelnök vezette jelenlegi konzervatív párti kabinet számos tagja is elveszítheti alsóházi képviselői helyét.

Köztük van Jeremy Hunt pénzügyminiszter, Grant Shapps védelmi miniszter, Alex Chalk igazságügyi miniszter, Michelle Donelan tudományügyi miniszter, Gillian Keegan, az oktatási tárca vezetője, Lucy Frazer kulturális miniszter, Mark Harper közlekedési miniszter és Penny Mordaunt, a konzervatívok alsóházi frakcióvezetője.

Az utóbbi időszakban más felmérések is a Labour földcsuszamlásszerű győzelmét vetítették előre. A Savanta közvélemény- és piackutató csoport friss vizsgálata szerint a Munkáspártra jelenleg 38 százalék, a Konzervatív Pártra 21 százalék kíván szavazni. A cég számítási modellje alapján ez a szavazatmegoszlás azt jelentené, hogy a Labour 459, a Konzervatív Párt alig 75 alsóházi képviselői helyet szerezne.

Kapcsolódó
A toryk megsemmisülése évtizedekre átalakíthatja a brit politikát
A kutatások szerint a 2010 óta kormányzó toryk esélyei tovább romlottak, rémálmuk – amely szerint a Nigel Farage-féle Reform UK a jobboldal legnagyobb erejévé válhat – ma már egyáltalán nem elképzelhetetlen. A Munkáspárt pedig történelmi győzelemre készülhet, noha támogatottsága nem sokat nőtt az öt évvel ezelőtti történelmi vereség óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik