Nagyvilág

Magyar kezdeményezésre május 19-e mostantól a Fair Play világnapja

Facebook / Menczer Tamás
Facebook / Menczer Tamás

Az éjjeli órákban az ENSZ Közgyűlése a teljes tagság konszenzusával elfogadta azt a magyar kezdeményezésű határozatot, amely május 19-ét a Fair Play világnapjává nyilvánítja – jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel.

A mai nap egy hatalmas magyar sikerrel indult New Yorkban, ráadásul az olimpia évében!

– írta a tárcavezető.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy a hazánk által beterjesztett határozathoz végül 92 tagállam csatlakozott társszerzőként, tehát nem csupán 92 ENSZ-tagállam támogatta a magyarok kezdeményezését, de 92 ország tett szimbolikus vállalást is azzal, hogy a nevét adta a határozathoz, így jelezve teljes egyetértésüket a kezdeményezésünkkel.

A Magyarország által vezetett tárgyalások eredményeként olyan globális koalíciót sikerült összehozni, amely magába foglalja Kína, az Egyesült Államok, Németország, Dél-Korea, Indonézia, Argentína vagy az Egyesült Arab Emírségek támogatását – olvasható a bejegyzésben.

Ezzel a 92 országgal a hátunk mögött sikerült a legnagyobb nemzetközi fórumon érvényt szereznünk annak a szemléletnek, amely megerősíti a sportszerűség szellemiségét és az általa képviselt értékeket, mint a szabályok betartása, az ellenfél tisztelete, valamint az erőszak és a dopping elleni fellépés – fogalmazott Szijjártó Péter.

Mi még emlékszünk az olimpia béketeremtő, senki által nem vitatott szerepére, emlékszünk arra, hogy egymással hadban álló országok sportolói borulnak egymás nyakába a küzdőtéren vagy a pályán egy-egy mérkőzés után. Most szeretnénk, ha az egész világ emlékezne erre, ezért is hatalmas eredmény, hogy a Magyarország által vezetett tárgyalásoknak ilyen széles koalíciót sikerült összehoznia a kezdeményezésünk mögött

– fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Alig három héttel a XXXIII. nyári olimpiai játékok előtt, nem túlzás kijelenteni, hogy világszinten is ez a legnagyobb kiállás a sport függetlensége mellett és a világ újbóli blokkosodása ellen. Mindez pedig hozzánk, magyarokhoz kötődik.

Az ENSZ Közgyűlésének július 1-jei döntése tehát világos: május 19-e mostantól a Fair Play világnapja – zárta bejegyzését Szijjártó Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik