Nagyvilág

Hatalmas káosz alakult ki a manchesteri reptéren

Egy óriási áramkimaradás miatt káosz alakult ki a manchesteri repülőtéren – adta hírül a skynews.com.

A repülőtérről induló összes járatot érinti a vis maior helyzet: számos járatot töröltek, a többi esetében pedig hatalmas késésekkel kell számolniuk az utasoknak.

A portál információi szerint az 1-es és a 2-es terminálról utazó utasoknak is azt tanácsolják, hogy további értesítésig ne menjenek ki a repülőtérre, és vegyék fel a kapcsolatot légitársaságukkal a friss információkért.

Az áramellátás időközben helyreállt, és a repülőtér azt közölte: mindent elkövetnek, hogy „a már a repülőtéren tartózkodó utasok a lehető leghamarabb felszálljanak a járatokra.” Hozzátették ugyanakkor, hogy „az áramkimaradás okozta fennakadás miatt bizonyos esetekben a poggyászok nem kerültek fel a megfelelő járatokra.”

Együtt dolgozunk a légitársaságokkal annak érdekében, hogy az utasok a lehető leghamarabb visszakaphassák azokat a poggyászaikat, amelyek nem jutottak fel a megfelelő repülőgépre

– tette hozzá a közlemény.

A közösségi médiában megjelent felvételek szerint a repülőtéren hatalmas tömeg várakozik, hogy végre felszállhasson a saját gépére.

A légitársaságok egyébként azt ígérik, hogy minden érintettnek megszervezik a továbbutazását, akiknek a járatait törölni kellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik