Élő Nagyvilág

Motorháztetőre szíjaztak egy sebesült palesztin férfit az izraeli katonák

Jaafar ASHTIYEH / AFP
Jaafar ASHTIYEH / AFP

A Hamász és Izrael háborújáról szóló szombati közvetítésünket itt olvashatja el.

„Reméltem, hogy meghalok, mielőtt az izraeli katonák megérkeznek” – interjút adott a palesztin férfi, akit a motorháztetőre szíjaztak az izraeli katonák

Az al-Dzsazíra megszólaltatta azt a sérült palesztin férfit, akit az izraeli katonák egy rajtaütés után egy katonai dzsip motorháztetőjére szíjaztak. Az incidensről készült felvételen látni, ahogy két mentőautó elhalad az izraeli katonai jármű és az arra kötözött férfi mellett, de nem állnak meg. A razzia a ciszjordániai Dzsenínben történt.

A sértett férfi, Mudzsáhed Abádi a pánarab hírcsatornának azt mondta, hogy az izraeli erők látták, hogy megsérült a harcokban, de ahelyett, hogy ellátták volna, megverték.

Az izraeli katonák gúnyolódtak és nevettek rajtam, miközben agyba-főbe vertek. Aztán megragadtak a kezeimnél és a lábaimnál fogva és hintáztatni kezdtek. Az első két alkalommal a földre estem, de harmadszor a motorháztetőn landoltam, amely elképesztő forró volt, megégette a hátam. Így kocsikáztak velem oda-vissza húsz percen keresztül

– mesélte Abádi, megjegyezve, hogy abban reménykedett, belehal a rajtaütés során szerzett sérüléseibe még mielőtt az izraeli katonák megérkeznek. „Életveszélyes sérüléseim voltak, de ahelyett, hogy elláttak volna, megvertek” – mondta.

A hadsereg elismerte, hogy a katonák a gyanúsítottat a motorháztetőre kötözték, és hogy ezzel megsértették a műveletekre vonatkozó szolgálati szabályzatot.

A palesztin férfit végül a hadsereg közlése szerint a palesztin Vörös Félhold mentőszervezet egyik kórházába vitték.

Az IDF rendszeresen tart razziákat Dzsenínben és környékén, amelyet a palesztin fegyveres ellenállás egyik ciszjordániai fészkének tart.

A Gázai övezeti háború októberi kezdete óta a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériumának adatai szerint Ciszjordániában több mint 530 palesztint öltek meg az IDF akcióiban.

A gázai harcok kezdete óta a zsidó telepesek palesztinok ellen elkövetett erőszakcselekményeinek száma is nőtt Ciszjordániában.

Netanjahu: Az USA visszatartja a fegyverszállításokat

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte kabinetjével, hogy „drámai csökkenés” tapasztalható az Izraelbe irányuló amerikai fegyverszállításokban.

Netanjahu szerint a fegyverszállítmányok csökkenése négy hónappal ezelőtt kezdődött, ám arra nem tért ki, hogy pontosan milyen fegyverekből érkezik kevesebb, mint korábban. A Biden-kormány már ezt megelőzően tagadta, hogy az Egyesült Államok fegyvereket tartana vissza, mindenesetre a mostani vita azt látszik igazolni, hogy egyre inkább éleződik a konfliktus az izraeli kormány és Washington között a gázai háború miatt.

(The Guardian)

Az izraeli hadsereg elismerte, hogy a katonái motorháztetőre kötöztek egy sebesült palesztin férfit

Gépjárművük motorháztetőjére kötözött, sebesült palesztin férfival száguldoztak izraeli katonák a ciszjordániai Dzsenínben egy razzia során, az incidens megtörténtét – amelyről az interneten videofelvételek is megjelentek – az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap elismerte, és vizsgálatot ígért az ügyben.

A tájékoztatás szerint a katonák szombaton terrorellenes hadműveletet hajtottak végre a város környékén, és eközben lőni kezdtek rájuk. Viszonozták a tüzet, és az egyik támadót – aki a tűzpárbajban megsebesült – elfogták, és rákötözték gépjárművük motorháztetőjére. A felháborodást keltő képsorokon az is látható, amint a katonai terepjáró elszáguld két mentőautó mellett.

A közösségi médiában többen azzal vádolták meg az izraeli katonákat, hogy foglyukat élő pajzsnak használták.

A hadsereg elismerte, hogy a katonák a gyanúsítottat a motorháztetőre kötözték, és hogy ezzel megsértették a műveletekre vonatkozó szolgálati szabályzatot.

A palesztin férfit végül a hadsereg közlése szerint a palesztin Vörös Félhold mentőszervezet egyik kórházába vitték.

Az IDF rendszeresen tart razziákat Dzsenínben és környékén, amelyet a palesztin fegyveres ellenállás egyik ciszjordániai fészkének tart.

A Gázai övezeti háború októberi kezdete óta a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériumának adatai szerint Ciszjordániában több mint 530 palesztint öltek meg az IDF akcióiban.

A gázai harcok kezdete óta nőtt Ciszjordániában a zsidó telepesek palesztinok ellen elkövetett erőszakcselekményeinek száma is.

(MTI)

Izraeli csapás érte az ENSZ palesztin segélyszervezetének székhelyét

Izraeli csapás érte az UNRWA gázavárosi székhelyének környékét. Az al-Dzsazíra helyszíni tudósítója szerint a támadásban négy palesztin vesztette életét. Szombaton a városban izraeli rakéták csapódtak be a Shati és Tufah menekülttáborokban, a támadásokban több tucatnyian haltak meg.

Az UNRWA az ENSZ palesztin menekülteket segélyező és munkaközvetítő hivatala. A szervezetet, amely a Gázai övezet egyik legnagyobb munkáltatója, Izrael korábban azzal vádolta meg, hogy több tagja is a Hamásznak dolgozott, és aktív szerepet vállalt az október 7-ei terrortámadásban. Az izraeli kormány ezeket az állítások egyelőre nem tudta bizonyítékokkal alátámasztani.

Sok a gond a humanitárius mólóval Gázában

Az amerikai hadsereg által Gázába szánt, tengeri úton szállított humanitárius segélyek kirakodásához épített úszó móló a használat során nem bizonyult elég hatékonynak, így kérdéses a 230 millió dolláros projekt jövője – írja a Guardian.

Az amerikai hadsereg által épített móló mindössze 12 napig volt használható a működésének május 17-i megkezdése óta. A legtöbb napon a tengeren érkező szállítmányokat a tengerparton kellett hagyni, mivel nem álltak rendelkezésre kamionok, amelyekkel a segélyeket át lehetett volna vinni a gázai raktárakba. A program eddigi eredményei messze elmaradnak a várakozásoktól. Több mint két hónapig tartott az úszódokk kialakítása, amely néhány mérföldre a tengertől horgonyzott, és az úszó móló, amelyet a gázai partokhoz erősítettek. Mintegy 1000 katona és tengerész, valamint egy kis hajóflottilla vett részt az építkezésben.

A móló eddigi teljes működése során azonban csupán 250 teherautónyi élelmiszer és egyéb humanitárius segítség (4100 tonna) érkezett a tervezett tengeri folyosón, ami jóval kevesebb a vártnál. Ráadásul az eddig megérkezett segélyek nagy része a móló tövében, a parton kialakított rendezőpályaudvaron ragadt.

Izraeli katonák motorháztetőre szíjaztak egy palesztin sebesültet

Izraeli katonák egy ciszjordániai rajtaütést követően egy katonai terepjáró motorháztetőjére szíjaztak, majd úgy szállítottak egy sérült palesztin férfit – írja a skynews.com.

Az izraeli hadsereg megerősítette az incidenst, miután a közösségi médiában elterjedt egy videó, amelyen a férfi a járműhöz kötve látható. Az izraeli hadsereg közleménye szerint az izraeli erőkre rálőttek, és a tűzharc során fogták el, majd tartóztatták le a megsérült gyanúsítottat. A közlemény kitér arra is, hogy a katonák megsértették a katonai protokollt azzal, hogy „a gyanúsítottat egy jármű tetejére kötözve szállították el a helyszínről.”

A palesztin férfit később a Vörös Félhold egyik mentőautójában látták el. A hadsereg közölte, hogy az incidensről készült videón szereplő katonák magatartása nem felel meg az izraeli hadsereg értékeinek, az esetet pedig kivizsgálják.

Autógumikat égettek a feldühödött tüntetők

Izraelben szombaton este hetven helyszínen követeltek túszalkut, fegyverszünetet és kormányváltást a tömegtüntetéseken részt vevők – adta hírül az MTI.

Tel-Avivban az október 7-i Hamász terrortámadás óta a legnagyobb tüntetésen – melyen a szervezők becslése szerint százötvenezren voltak – beszédet mondott Juvál Diszkin, a Sin Bet belbiztonsági szolgálat volt főnöke és David Grossman, Izrael legismertebb kortárs írója. A Sin Betet 2005 és 2011 között vezető Diszkin Benjamin Netanjahut többször is Izrael történelme legrosszabb, bukott miniszterelnökének nevezte, és a választások lehető legkorábbi kiírását követelte.

Sok hétig elutasítottam a kérést, hogy csatlakozzak a tiltakozásokhoz. Valami mélyen bennem azt súgta, hogy még nem jött el az ideje, hogy talán nem helyes kormányt váltani egy háború alatt, és az egység volt a legfontosabb

– mondta Diszkin. „De mindennap megdöbbent a kormány hasznavehetetlensége, a háború sikertelen irányítása, a teljes győzelem hazugsága, a felelősség teljes kijátszása, a stratégiai kapcsolataink tönkretétele az Egyesült Államokkal, és talán mindenekelőtt az, hogy elmulasztottunk minden lehetőséget, hogy visszahozzuk elrabolt testvéreinket, akik továbbra is a Hamász fogságában sínylődnek Gázában” – hangsúlyozta Diszkin.

Grossman, Izrael legrangosabb Izrael-díjának, és számos nemzetközi elismerésnek birtokosa felszólította az izraelieket, hogy tüntetésekkel töltsék meg az utcákat és harcoljanak hazájukért.

Van kiért és van miért harcolni. Ilyen ajándékot az élettől soha többé nem kapunk. Itt az ideje, hogy felkeljünk, éljünk, leszünk, vagy nem leszünk népként, emberként élni, vagy nem lenni. Minden egy hajszálon múlik

– olvasta Izrael sorsáért, a nemzethalál lehetősége miatt aggódó sorait a Hamász elleni háború 260. napján, amikor egyre jobban fenyeget a háború Észak-Izraelben is. A tüntetésen ezrek ünnepelték az egyik fogságba hurcolt túsz, Naama Levy huszadik születésnapját.

A nagygyűlés befejeztével több tüntető gumiabroncsokat égetve elzárta az utat. Lovas rendőrökkel oszlatták őket, a videók tanúsága szerint a rendőrök a tömegbe lovagoltak, és fellökték a demonstrálókat, a tüntetők pedig megpróbálták megvédeni a földre kerülteket, köztük az egyik tévécsatornának az eseményről beszámoló riporternőjét. A rendőrség szóvivője később elnézést kért.

A rendőrök megtisztították az utat, és letartóztattak három tiltakozót.

Izraelben már hónapok óta minden szombat este utcára vonulnak a tüntetők a kormány ellen, amely szerintük sikertelenül vezeti a háborút, és nem tesz eleget a túszalkuért. (MTI)

Olvasói sztorik