Nagyvilág

Minden állami iskolában kifüggesztik a tízparancsolatot Louisianában

Drew Angerer/ Getty Images / AFP
Jeff Landry
Drew Angerer/ Getty Images / AFP
Jeff Landry

Louisiana lett az első amerikai állam, amely elrendelte, hogy minden állami iskola osztálytermében az alsó osztályoktól egészen az egyetemekig fel kell tüntetni a Tízparancsolat plakátját – írja bbc.com.

Jeff Landry kormányzó szerdán írta alá a republikánusok által támogatott intézkedést, amely a tízparancsolatot

államunk és nemzeti kormányunk alapdokumentumaként

határozza meg.

A törvényt minden bizonnyal megtámadják a polgárjogi csoportok azzal az érveléssel, hogy az új rendelkezés ellentétes az egyház és az állam elválasztásával, amelyet az Egyesült Államok alkotmányának első módosítása rögzített.

Az új louisianai törvény előírja, hogy a kihelyezendő plakáton a szent szöveget „nagy, könnyen olvasható betűtípussal” kell feltüntetni.

A tízparancsolatot tartalmazó plakátokat 2025-ig minden állami támogatásban részesülő intézmény összes tanteremben ki kell helyezni, ám ennek finanszírozását az állam nem vállalja magára.

Hasonló törvényeket kezdeményeztek a közelmúltban más republikánus vezetésű államokban, így például Texasban, Oklahomában és Utahban is.

1980-ban az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága már megsemmisített egy hasonló kentuckyi törvényt, amely előírta, hogy a tízparancsolatot általános és középiskolákban kell kihelyezni. Akkor a bíróság 5-4 arányban úgy döntött, hogy a tízparancsolat közzétételére vonatkozó követelménynek „nem volt világi jogalkotási célja”, és az „nyilvánvalóan vallási jellegű.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik