Nagyvilág

Orbán Viktor: Nem olyan csávó vagyok, senkitől nincs szükségem bocsánatkérésre

Thierry Monasse / Getty Images
Thierry Monasse / Getty Images

A Financial Times értesülései szerint egyezség születhetett Orbán Viktor és a leköszönő holland kormányfő, Mark Rutte között utóbbi NATO-főtitkári ambícióival kapcsolatban.

Rutte megcélozta a katonai szövetség legmagasabb pozícióját, amit a magyar kormány eddig kategorikusan nem támogatott. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter például úgy nyilatkozott róla még májusban, hogy „természetesen nem tudjuk támogatni olyan ember megválasztását a NATO főtitkári posztjára, aki korábban térdre akarta kényszeríteni Magyarországot” – utalva ezzel arra, hogy Rutte korábban tett olyan kijelentést, hogy Magyarországnak már nincs helye az EU-ban.

A kormány nem csak emiatt, de azért sem támogatta eddig Ruttét, mert a kormány nem támogat semmilyen olyan intézkedést, amely a háborús eszkaláció veszélyét még inkább növelné. A FT információi szerint most azonban Rutte ígéretet tett arra, hogy megválasztása esetén  kihagyja majd Magyarországot az Ukrajnát támogató NATO-tevékenységekből. Az ATV rákérdezett a miniszterelnök sajtófőnökénél arra, hogy hitelesek-e ezek az információk, de Havasi Bertalan csak annyit közölt, hogy a tárgyalások folyamatban vannak.

A Reuters értesülései szerint viszont Magyarország már nemcsak, hogy nem ellenzi Rutte NATO-főtitkári kinevezését, de már bocsánatkérésre sem tart igényt a holland politikus korábbi kijelentései miatt. Ezt erősítik magának Orbánnak a szavai is, akit a Politico stábja tudott elkapni pár mondat erejéig az EU-csúcs szünetében.

A mókás kedvében lévő miniszterelnököt arról kérdezték, hogy Rutte bocsánatot kért-e tőle, mire Orbán visszakérdezett: „Miért, mert megszületett?” – majd megrántotta a vállát és azt mondta:

Senkitől nincs szükségem bocsánatkérésre. Nem olyan csávó vagyok.

Végül kérdésre még elmondta, ha megválasztása esetén Rutte megadja neki azokat a garanciákat, amiket a mostani főtitkár, Jens Stoltenberg biztosít neki, akkor együtt tudnak majd dolgozni.

Kapcsolódó
Újabb frontot nyithat meg a NATO-Orbán viszonyban, ha Mark Rutte lesz a főtitkár
Egyre inkább úgy tűnik, Hollandia jelenlegi ügyvezető miniszterelnöke, Mark Rutte lesz a NATO következő főtitkára. Számos feltételt teljesít, bár talán még többet nem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik