Nagyvilág

„Meg akarjuk előzni a katasztrófát” – százezrek tüntettek a szélsőjobb ellen Franciaországban

Pascal Sonnet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP
Pascal Sonnet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Több százezren tüntettek szombaton Párizsban és Franciaország különböző városaiban, hogy a szélsőjobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) ellen tiltakozzanak a közelgő francia parlamenti választások előtt. Emmanuel Macron azután írta ki az előrehozott választást, hogy az európai parlamenti választáson a Marine Le Pen vezette párt nagyarányú győzelmet aratott, míg a köztársasági elnök által fémjelzett centrista pártszövetség messze lemaradva a második helyen végzett.

Párizsban a rendőrség becslése szerint 75 ezren vonultak fel a szombati tüntetésen, de országszerte több mint 200 ezer ember vehetett részt a tiltakozásokban, míg 21 ezer rendőr biztosította az utcákat. Ám a felvonulást szervező egyik szakszervezet (CGT) sokkal nagyobb számokról beszélt: szerintük a fővárosban 250 ezer, országszerte pedig 640 ezer tüntető vett részt a rendezvényeken.

Azért vonulunk, mert rendkívül aggódunk amiatt, hogy (az RN vezetője) Jordan Bardella lehet a következő miniszterelnök… Meg akarjuk előzni ezt a katasztrófát!

– mondta a Reuters tudósítása szerint a baloldali szakszervezet egyik vezetője a beszédében, és sokan fejezték ki aggodalmukat Le Pen pártjának rasszista és xenofób gyökerei miatt.

A kétfordulós nemzetgyűlési választásokat június 30-ra és július 7-re írták ki, a kaotikus kampány már el is indult. Macron szerdán felszólította mindazokat, akik „nemet tudnak mondani a szélsőségekre”, hogy fogjanak össze az előrehozott nemzetgyűlési választások „előtt vagy után”.

Azt szeretném, hogy amikor eljön az idő, összefogjanak azok a jószándékú nők és férfiak, akik együtt nemet tudnak mondani a szélsőségekre

– nyilatkozta az elnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik