Nagyvilág

Új célpontot talált magának a fehérorosz karhatalom

afp
afp

Több tucat rendezvényszervező cégre csapott le a fehérorosz rendőrség azzal a céllal, hogy ellenzéki kapcsolatokat keressenek a vállalkozásoknál – számolt be az Associated Press a fehérorosz Vjaszna jogvédő központ szerdai jelentése alapján. A hatóságok ezután olyan videókat tettek közzé, amelyeken az őrizetbe vett alkalmazottak elismerték, hogy kapcsolatban állnak az ellenzéki vezetőkkel, és részt vettek a 2020-as tömeges tiltakozó felvonulásokon.

A videókból nem derült ki, hogy az éritettek önként vagy kényszerítés hatására vallottak-e önmaguk ellen.

2020-ban tömegtüntetések sora söpört végig Fehéroroszországon, miután Alekszandr Lukasenka, a valamikori TSZ-elnökből lett államfő sokadik győzelmét ünnepelhette a választásokon. A választási győzelmét számos megfigyelő csalásnak minősítette, az eztán kezdődő demokráciapárti tüntetéseket pedig lényegében vérbe fojtotta a rendőrség. Mintegy harmincötezer embert vettek őrizetbe.

A rendezvényszervező vállalkozásokat támadó legújabb razziák során a fehérorosz jogvédő központ szerint legalább négy embert őrizetbe vettek. A rajtaütések nem korlátozódtak a fővárosra, Minszken kívül az ország számos más pontján is akciózott a karhatalom.

Az elfogottak között van Kiril Allahverdziján fehérorosz humorista is, akit a rendőrség lefilmezett, amikor azt mondta, hogy az ellenzéki Belszat tévécsatorna felkérte: szerepeljen olyan klipekben, amelyek „humoros módon” mutatják be a fehérorosz bűnüldözést.

Egy másik, a fehérorosz hatóságokhoz közel álló közösségi médiacsatornán közzétett videón a Pink Zebra rendezvényszervező cég igazgatóhelyetteséről, Aleh Asztralenkáról. A nő a videón bevallotta, hogy 2020-ban kétszer is részt vett különböző ellenzéki felvonulásokon. Emiatt – tette hozzá – a cége többé nem szerepel a kormány kulturális rendezvényszervezők nyilvántartásában.

A Vjaszna szerint Fehéroroszországban jelenleg több mint ezerháromszáz politikai fogoly van rács mögött. Az országban csak májusban 161 embert ítéltek el politikai ügyekben.

Aki valaha is részt vett tüntetésen vagy bírálta Fehéroroszország politikai helyzetét, azt kockáztatja, hogy önkényesen elítélik és embertelen körülmények közé kerül

– olvasható a jogvédő szervezet szerdai jelentésében.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter épp egy hete járt munkalátogatáson Minszkben, ahol a magyar-fehérorosz gazdasági, mindenekelőtt mezőgazdasági kapcsolatok sikereivel dicsekedett, majd másnap Brüsszelben egyedüléiként nem szavazta meg az Fehéroroszországból behozott mezőgazdasági termékekre kivetett uniós büntetővámokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik