A következő élő közvetítés része 1,6 milliárd eurót dobtak össze az ukrán lőszerekre

Az oroszok részleges sikereket értek el Donyeck megyében, Harkiv megyét pusztítják a leghevesebben

Katerina Klocsko / MTI / EPA
Katerina Klocsko / MTI / EPA

Az orosz csapatok intenzíven támadják az ukrán védőket a Donyeck megyei Pokrovszknál, az 1000 kilométernél is hosszabb front legélénkebb, keleti szakaszán. Az ukrán vezérkar szerdán az előző napi harci helyzetről közölte, hogy az agresszor 25 támadást hajtott végre, és egyes területeken részleges sikereket ért el.

„A fronton továbbra is feszült a helyzet, de kontroll alatt van. A védelmi erők továbbra is határozottan visszaverik az ellenség azon próbálkozásait, hogy mélyen Ukrajna területére törjenek be, és közvetlen erőfeszítéseket tesznek a támadással kapcsolatos terveik megzavarására” – írta közleményében a kijevi katonai vezetés, és közölték, hogy kedden 110 katonai összecsapás volt a frontvonalakon.

Az orosz megszállók megpróbálják kihasználni az állomány- és felszerelésbeli, valamint a légi támogatás terén meglévő fölényüket. Tegnap az orosz erők három rakéta- és 38 légicsapást hajtottak végre Ukrajna területén, és 435 kamikaze drónt vetettek be, emellett 2849 támadást hajtottak végre az ukrán csapatok állásai és lakott területek ellen.

A vezérkar szerdán közzétett adatai szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége meghaladta hozzávetőleg az 505 ezret. Az ukrán erők kedden megsemmisítettek egyebek mellett nyolc orosz harckocsit, 37 tüzérségi rendszert és 28 drónt.

Illja Jevlas, a légierő szóvivője az Ötös tévécsatorna műsorában elmondta, hogy az utóbbi napokban több Szu-34-es és Szu-35-ös orosz vadászbombázó repülőgépet rögzítettek, amelyek Ukrajna légterében köröznek, és közben a harkivi régiót bombázzák. Hozzátette, hogy

az ellenség jelenleg az északkelet-ukrajnai Harkiv megyét támadják leghevesebben, nemcsak légibombákkal, hanem Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerekkel is.

(mti)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik