Nagyvilág

Rendőrök gyűrűjében kezdett kiabálni egy férfi a Fico állapotáról tájékoztatót tartó szlovák miniszterrel

Feszült pillanatok zajlottak a besztercebányai kórház előtt azután, hogy Robert Kalinák védelmi miniszter és Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter sajtótájékoztatón ismertette a merényletet szenvedett Robert Fico szlovák kormányfő állapotát.

Egy férfi odalépett a rendőrök gyűrűjében álló védelmi miniszterhez és kiabálni kezdett vele – derült ki a TA3 TV felvételeiből. A férfi a rendőri jelenlét miatt volt ideges. Azt kiabálta, „meg kéne nyugodni, miközben nyugodtan mászkálhatnak azok, akik miatt most Fico kórházban fekszik”. Robert Kalinák láthatóan próbálta megnyugtatni a feldühödött férfit.

A sajtótájékoztatón a két miniszter ismertette, stabil Fico állapota, de egyelőre még nem lehet átszállítani Pozsonyba. Zuzana Dolinková egészségügyi miniszter arról is beszámolt, hogy a kormányfő második műtétje is sikeres volt.

A besztercebányai kórház előtt tartott tájékoztatón Robert Kalinák azt mondta, Fico magánál van, és beszélni is tudott vele. Ugyanakkor – tette hozzá – még nincs olyan állapotban, hogy szállítani tudják. Elmondta azt is, jelenleg nem vár újabb műtét a miniszterelnökre.

TA3 TV

Ficóra szerda délután lőtt rá egy 71 éves lévai férfi a kihelyezett kormányülés után Nyitrabányán. Azóta a több lövést kapott kormányfőt a besztercebányai Roosevelt kórház intenzív osztályán kezelik, ahová mentőhelikopterrel szállították.

Szombat délelőtt a bazini Speciális Büntetőbíróságra szállították a miniszterelnök gyilkossági kísérletével vádolt férfit – erről a parameter.sk írt. Az előkészítő bíró dönt az ügyészség vádlott őrizetbe vételére tett javaslatáról. Az őrizetbe vétellel kapcsolatos döntéseket szigorú biztonsági intézkedések kísérik. A bíróság helyiségei zárva vannak a nyilvánosság és a média elől. Az elkövető elfogását követő kihallgatásán bűnösnek vallotta magát.

Kapcsolódó
Fico azt mondta Pellegrininek, meglepődött, hogy egy ilyen merénylet megtörténhetett
Csütörtökön tudott néhány szót váltani egymással az elnök és a miniszterelnök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik