A következő élő közvetítés része Véget ért az izraeli kormányülés, ahol a lehetséges válaszcsapásokat mérlegelték

Teherán: Visszafogottak voltunk az Izrael elleni támadás során

AHMAD GHARABLI / AFP
AHMAD GHARABLI / AFP

Irán „visszafogottságot tanúsított” az Izrael ellen intézett drón- és rakétatámadás során, mely a síita állam damaszkuszi konzulátusa ellen végrehajtott csapására volt válasz – idézi az MTI az iráni külügyi szóvivő hétfői nyilatkozatát.

Sajtótájékoztatóján Nasszer Kanaáni leszögezte: a nyugati országoknak értékelniük kellene ezt a „visszafogottságot” ahelyett, hogy tiltakoznak és újabb szankciókkal fenyegetőznek. Az iráni akció ellen felemelte a szavát a többi között az Egyesült Államok, Németország és Franciaország is, a világ hét legfejlettebb ipari országa (G7), az Európai Unió pedig újabb, Teherán elleni szankciókat helyezett kilátásba.

Gao Wencheng / XINHUA / Xinhua via AFP

A szóvivő szerint Irán semmiféle előzetes megbeszélést nem folytatott a művelet előtt egyetlen országgal sem, és Teherán

nem akarja szítani a feszültséget a térségben.

Az iráni válaszcsapást „szükségesnek és arányosnak” nevezte, amely – mint mondta – katonai létesítmények ellen irányult.

Kanaáni kitért az MSC Aries nevű teherhajóra is, melyet a Forradalmi Gárda különleges erői szombaton vontak ellenőrzésük alá a világ egyik legforgalmasabb kereskedelmi útvonalának számító Hormuzi-szorosban, és azt mondta, a hajót „a tengeri jog megsértése miatt” foglalták le. „Kétség sem férhet ahhoz sem, hogy a hajó kapcsolatban állt Izraellel” – közölte, hozzátéve: az MSC Ariest – mely szerinte nem válaszolt az iráni hatóságok hívására – iráni vizekre vontatták. (MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik