Élő Nagyvilág

Megkéseltek egy orosz kormányzót

Alexander NEMENOV / AFP
Alexander NEMENOV / AFP

A háború csütörtöki történéseiről itt olvashat.

Ismét katonai létesítményt támadtak

Újabb katonai létesítmény elleni dróncsapásról számolt be a Dnyeszter melléki moldovai szakadár terület nemzetbiztonsági minisztériuma pénteken.

A tárca tájékoztatása szerint helyi idő szerint 14 óra 35 perckor egy kamikazedrón csapódott be a ribnyicei körzetben lévő egyik katonai létesítmény területén, hat kilométerre az Ukrajnával közös határtól. A cél egy radarállomás volt, amelyben a közlések szerint elenyésző károk keletkeztek. A történteknek nem voltak áldozatai. Egy nyomozócsoport a helyszínen vizsgálódik.

Az incidensről nem tettek közzé semmiféle felvételt. A chisinaui vezetés időközben közölte, hogy elemzik a helyzetet. Március 17-én a szakadár térség hatóságai arról számoltak be, hogy egy kamikazedrón becsapódása következtében kiégett a Dnyeszter melléki fegyveres erők egyik működésképtelen Mi-8MT típusú helikoptere egy kifutópályán. Mint azt akkor közölték, a pilóta nélküli repülőeszköz Ukrajna irányából érkezett.

(MTI)

Donyecki települést foglaltak el az oroszok

Elfoglalta a donyecki régióban lévő Vodjane települést az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, az elmúlt hét során pedig 39 csoportos csapást hajtott végre nagyhatótávolságú földi és légi indítású precíziós fegyverekkel, valamint drónokkal ukrán energiaipari, hadiipari és légvédelmi létesítményekre, arzenálokra és üzemanyagbázisokra – közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a csoportos csapások választ jelentettek a „kijevi rezsim” azon kísérleteire, hogy kárt okozzon az orosz olaj-, gáz- és energetikai létesítményekben. A támadás ukrán egységek és külföldi „zsoldosok” ideiglenes telepítési helyei ellen is irányult.

A március 31. és április 5. közötti időszakra vonatkozó hadijelentés szerint az orosz hadsereg kedvezőbb állásokat foglalt el Avgyijivka és Donyeck környékén, valamint a donyecki régió déli részén, eközben pedig visszavert 64 ukrán ellenrohamot, közülük 39-et Avgyijivkánál.

A Moszkvában kiadott beszámoló szerint az ukrán hadsereg a harci érintkezési vonal mentén több mint 5000 katonát veszített az elmúlt hét folyamán. Közülük a legtöbben, több mint 2110-en a Donyeck körzetében vívott összecsapásokban estek el vagy sebesültek meg súlyosan. Hét ukrán katona megadta magát.

A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek mellett öt, Sz-300-as légvédelmi rendszerekhez tartozó indítóállást, három Szu-25-ös, egy Szu-27-es és egy MiG-29-es repülőgépet, 17 harckocsit, 30 páncélozott harcjárművet, öt HAMMER és JDAM irányítható légibombát, HIMARS, Vampire és Uragan sorozatvetők 91 rakétáját, továbbá 1119 drónt.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek pénteken ukrán tüzérségi és dróntámadást. A zaporizzsjai atomerőmű a Telegram-csatornáján közölte, hogy ukrán dróncsapást érte a teherkikötőjét és a 2. számú nitrogén-oxigén állomását. A támadás a létesítmény kulcsfontosságú infrastruktúrájában nem okozott kárt, az atomerőmű rendszereinek működését nem zavarta meg.

Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Moszkva nevében óva intette Kijevet és annak nyugati partnereit minden, a zaporizzsjai atomerőmű megtámadására vagy az ottani állapot destabilizálására irányuló kísérlettől. Felszólította a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ), hogy a helyszínen tartózkodó szakértői rögzítsék az ukrán támadások minden esetét.

Orosz közlés szerint a Rosztov megyei Morozovszkban egy drón robbanószerkezetének detonációja következtében nyolc ember sérült meg pénteken. Az orosz légvédelmi erők az éjszaka folyamán 53 ukrán drónt lőttek le Rosztov, Szaratov, Kurszk és Belgorod megye, valamint a Krasznodari terület felett.

Rogyion Mirosnyik, az orosz külügyminisztériumnak „a kijevi rezsim bűncselekményei” ügyében illetékes nagykövete pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján közölte, hogy az ukrán fél az első negyedévben legkevesebb 22 ezer lövedéket lőtt ki polgári objektumokra orosz területen, 201 civil halálát okozva, 721 civilt pedig megsebesítve. A sérültek között 59, a halottak között pedig 11 gyerek volt. A legfiatalabb halott gyermek mindössze 4 hónapos volt.

Mirosnyik szerint a Belgorod megye területére mért csapások száma az év eleje óta másfélszeresére emelkedett. Közölte, hogy az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) több mint 4500 büntetőeljárást indított ukrán „fegyveresek” és vezetőik által elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban, amelyek közül 980 került a végrehajtás szakaszába. Elmondta, hogy eddig az orosz bíróságok 215 büntetőügyben 310 személy ellen hoztak ítéletet, közülük 87-en a „nacionalista” Azov alakulatban szolgáltak.

A nagykövet szerint egyértelmű és közvetlen az összefüggés az ukrán harctéri vereségek és a hadviselés tiltott formáinak és módszereinek alkalmazása között. Kifogásolta, hogy a Nyugat ezek fölött szemet huny.

(MTI)

Hat katonai gépet semmisítettek meg az ukránok

Az ukrán erők csapást mértek az oroszországi Rosztovi területen lévő morozovszki repülőtérre pénteken, megsemmisítve legalább hat katonai gépet – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).

A tájékoztatás szerint támadást a SZBU hajtotta végre a hadsereg több egységével közösen. A repülőtéren kijevi információk szerint Szu-34-es bombázók és Szu-27-es vadászrepülők állomásoztak. Oroszország ezeket a repülőgépeket főként arra használja, hogy irányított légibombákat dobjon le az ukrán erők állásaira, illetve frontmenti városokra. Az SZBU szerint a megsemmisült gépeken kívül további nyolc szenvedett jelentős károkat, ezen felül mintegy húsz orosz katona halt meg vagy sérült meg.

A biztonsági szolgálat munkatársai lelepleztek a kárpátaljai huszti járásban egy egyházi elöljárót, aki vallási és etnikai gyűlöletet szított a határvidéken. A Moszkvai Patriarchátus Ukrán Ortodox egyházához tartozó pap emellett „polgárháborúnak” nevezte Oroszország Ukrajna elleni háborúját, igazolni próbálta az orosz hadsereg tetteit, és felszólította a híveket, hogy kerüljék meg a mozgósítást – írta a közösségi oldalakon közzétett közleményében az SZBU és a kárpátaljai megyei rendőrség. A pap akár öt év börtönt is kaphat Ukrajnában.

Az SZBU pénteken közzétette azt is, hogy munkatársai a dél-ukrajnai Odesszában őrizetbe vettek két külföldi ügynököt, akik rakétatámadást készítettek elő az ukrán erőknek a régióban lévő főhadiszállása ellen. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) elfogott embereit nem nevezték meg, a szakszolgálat annyit árult el róluk, hogy az egyik dél-kaukázusi ország állampolgárai, akik Odesszában laktak.

Az ukrán nemzeti gárda a Telegramon közölte, hogy elfogtak egy orosz haditengerészt, aki segédmotoros kerékpárral próbált ukrán állásokra eljutni és ott felderítést végezni.

Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója a Telegramon arról számolt be, hogy újabb három gyermeket sikerült visszavinniük Ukrajnába a régió orosz megszállás alatti területéről.

Megyei kormányzók pénteki beszámolói szerint az orosz erők ágyúzásai következtében két helyi lakos életét vesztette, nyolc pedig megsérült a kelet-ukrajnai Donyeck megyében. Az oroszok az éjjel csapást mértek a régióban lévő Pokrovszkra is, ott öten sérültek meg a helyiek közül, köztük egy gyermek. A déli Herszon város lakónegyedeit reggel támadták az orosz csapatok, három helyi lakos sérült meg. Az úgyszintén Herszon megyében lévő Beriszlavra drónokkal mért csapást az orosz hadsereg, három embernek okozva sérüléseket.

Az ukrán légierő közölte a Telegramon, hogy az éjjel az orosz erők öt rakétával és 13 Sahid kamikazedrónnal mértek csapást Ukrajnára, a drónokat mind megsemmisítették.

Az ukrán vezérkar pénteken azt közölte a Facebookon, hogy a területi toborzóközpontok behívják a 25. életévüket betöltött állampolgárokat regisztrációs adataik pontosítására, orvosi vizsgálatra és a vonatkozó katonai regisztrációs dokumentumok elkészítésére. Volodimir Zelenszkij a héten írta alá azt a törvényt, amelynek értelmében 27-ről 25 évre csökkentették a mozgósíthatóság alsó korhatárát, emiatt azokat a 25-27 év közöttieket, akik már letöltötték sorkatonai szolgálatukat, átvezetik a tartalékosok névsorába.

(MTI)

Dróntámadás érte az oroszországi Rosztovot

Pénteken egy ukrán hírszerzési forrás a Reutersnek nyilatkozva elmondta, hogy hat orosz harci gép megsemmisült, nyolc másik pedig megrongálódott egy katonai repülőteret ért dróntámadásban Morozovszk város közelében, az oroszországi Rosztovi területen. Az állítását független forrásból nem hitelesítették.

Korábban a nap folyamán az orosz állami RIA hírügynökség a védelmi minisztériumot idézve arról számolt be, hogy az ország légvédelme több mint 40 drónt lőtt le az éjszaka folyamán.

Késsel támadtak a murmanszki kormányzóra

Késsel támadt az oroszországi murmanszki régió kormányzójára egy férfi csütörtök este Apatyiti városban egy lakossági fórum után.

Az incidensben Andrej Csibisz hastáji sebesülést szenvedett, az orvosok egy egyórás műtét után súlyosnak, de stabilnak mondták az állapotát. A politikus éppen távozott a helyi kultúrpalotában megtartott lakossági találkozóról, amikor az eset történt. A támadót Csibisz testőre, az orosz nemzeti gárda egyik tagja a szolgálati fegyverével megsebesítette, majd a férfit őrizetbe vették.

Az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) a Telegram-csatornáján közölte, hogy a támadó, Andrej Bidanov 42 éves vasutas, apatyiti lakos, noha nem ismerte személyesen a kormányzót, ellenszenvet érzett iránta, és emiatt támadt rá.

Bidanov elmeorvosi nyilvántartásban nem szerepel. Ellene hivatali személy elleni emberölési kísérlet címén indult büntetőeljárás, amiért húsz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

(MTI)

Olvasói sztorik