A következő élő közvetítés része Gigatüntetésen követelték a Netanjahu-kormány távozását

Többen életüket vesztették egy izraeli légitámadásban Damaszkuszban

Yahel Gazit / Middle East Images / Middle East Images via AFP
Yahel Gazit / Middle East Images / Middle East Images via AFP

Legkevesebb nyolc halálos áldozatot követelt hétfőn egy izraeli légitámadás Damaszkusz nyugati fekvésű, Mazzeh nevű kerületében, ahol az iráni nagykövetség és a konzulátus épülete is található – közölte a dubaji székhelyű al-Hadasz hírcsatorna.

A tájékoztatás szerint az iráni diplomáciai képviselet közelében olyan villák találhatók, amelyekben a Damaszkusszal szövetséges iráni vezetés elithadseregének, a Forradalmi Gárdájának több katonai tanácsadója tartózkodik rendszeresen. Az al-Hadasz arról számolt be, hogy egy izraeli gépről elindított rakéta egy olyan villába csapódott be, amelyben líbiai és palesztin szervezetek képviselőivel szoktak találkozókat tartani iráni tisztségviselők. Az al-Alam iráni hírtelevízió közlése szerint a konzulátus épülete teljesen megsemmisült.

Egy libanoni biztonsági forrás a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy a légicsapásban életét vesztette Mohammad Reza Zahedi, az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú parancsnoka. Az SNN iráni hírügynökség időközben megerősítette Zahedi halálát.

Az SNN részletek közlése nélkül azt állította, hogy a támadás célpontjai az iráni konzulátus és a nagykövet rezidenciája voltak. Az ISNA félhivatalos iráni hírügynökség és az al-Alam is arról számolt be, hogy sem Hoszein Akbari nagykövet, sem családtagjai nem sebesültek meg a támadásban. A SANA szíriai állami hírügynökség hétfői közlése szerint a légvédelem „ellenséges célpontokat” semmisített meg Damaszkusz térségében.

Izrael az utóbbi években számos légicsapást mért szíriai célpontokra, a hadsereg, valamint a damaszkuszi kormánnyal szövetséges erők, köztük a Hezbollah libanoni síita milícia és az iráni Forradalmi Gárda infrastruktúrája ellen. Az izraeli vezetés többször leszögezte: mindent megtesz azért, hogy Irán ne vethesse meg lábát Szíriában, különös tekintettel a Golán-fennsík térségére. Izrael a gázai övezeti háború kitörése óta fokozta támadásait szíriai támadásait.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik