Szombati tudósításunkat itt tudják elolvasni.
Netanjahu lemondását követelik a tüntetők, de szerinte ezt a Hamász üdvözölné elsőként
Négynapos kormányellenes tüntetéssorozat kezdődik vasárnap Jeruzsálemben. A tiltakozók a Benjamin Netanjahu miniszterelnök távozását és előrehozott választásokat követelnek. Az ország minden részéről érkező tüntetők legfontosabb követelése azonban mégis az, hogy az izraeli kormány jusson egyezségre a Hamásszal a Gázában tavaly október óta fogva tartott mintegy 130 túsz szabadon bocsátásáról.
A tüntetések a Times of Izrael című lap szerint a Knesszet, vagyis az izraeli parlament köré szerveződnek, de más fontos helyszíneken is tüntetéseket terveznek, így Netanjahu jeruzsálemi rezidenciájának közelében is.
Benjamin Netanjahu vasárnap délután a jeruzsálemi hivatalában tartott sajtótájékoztatót. Itt egyebek mellett arról beszélt, hogy
- az izraeli hadsereg készen áll a rafahi bevetésre, a civil lakosság evakuálására és a humanitárius segélyek szétosztására,
- mindent megtesz, és mindent meg is fog tenni, hogy hazahozza a túszokat,
- szerinte aki azt mondja, hogy nem tesz meg mindet, az „téved, és tévedésben tart másokat”,
- szerinte Izrael rugalmasságot mutat a tárgyalásokon, míg a Hamász a gázaiak, „köztük a Hamász terroristáinak” akadálytalan visszatérését követeli a Gázai övezet északi részére
- szerinte a Hamász követeléseinek biztonsági vonzatai lennének, de ezekbe nyilvánosan nem mehet bele,
- a tüntetők által követelt előrehozott választások akár nyolc hónapra megbénítanák az országot,
- a tüntetők követelése „megbénítaná a túszaink kiszabadításáról szóló tárgyalásokat, és véget vetne a háborúnak, mielőtt az elérné céljait”
- az előrehozott választásokat elsőként „a Hamász üdvözölné, és ez mindent elmond”.