Nagyvilág

Mégsem hívta vissza Brazília a magyarországi nagykövetét

EVARISTO SA / AFP
EVARISTO SA / AFP

Brazília nem hívta vissza magyarországi nagykövetét

– erősítette meg lapunknak a budapesti brazil nagykövetség.

A nagykövet visszahívásáról szóló értesülések azután kezdtek terjedni a sajtóban, hogy kiderült: Jair Bolsonaro volt brazil elnök két éjszakát töltött a brazíliavárosi magyar nagykövetségen. A 2022-ben az elnökválasztást elbukó Bolsonaro február 12. és 14. között tartózkodott hazánk külképviseletén, mindössze néhány nappal azután, hogy a rendőrség elvette az útlevelét, és letartóztatta két korábbi beosztottját, akiket azzal vádolnak, hogy puccsot terveztek végrehajtani. A volt elnök a követségen tett látogatásáról annyit mondott, hogy csupán a két ország közti ügyeket vitatták meg, és minden más „csak spekuláció”.

Az eset után a brazil külügyminisztérium bekérette Halmai Miklós magyar nagykövetet, hogy tájékoztatást adjon arról, mi volt Bolsonaro látogatásának célja. A 24.hu kérdésére a brazil külügyminisztérium megerősítette, hogy valóban behívták Halmait, de a tárca arról nem akart nyilatkozni, hogy pontoson miről volt szó a találkozón.

A Jair Bolsonaro volt elnököt érintő nyomozás Brazília belügye

– szögezték le lapunknak.

Bolsonaro feltűnése a magyar nagykövetségen azért vert ekkora hullámokat, mert a volt elnököt egy idegen állam nagykövetségének területén nem tudják letartóztatni, oda a fogadó állam hatóságai kizárólag az adott ország engedélyével léphetnek be.

A brazíliai rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, és a bíróság akár megelőző fogva tartást is elrendelhet Bolsonaro ellen, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az exelnök a börtönbüntetés veszélye miatt keresett menedéket a magyar nagykövetségen.

Kapcsolódó
Mit keresett Bolsonaro a magyar nagykövetségen?
A volt brazil elnököt börtönbüntetés fenyegeti. Találgatások szerint ezért kereshetett menedéket a magyar nagykövetségen, ahol azután töltött két éjszakát, hogy a legfelsőbb bíróság elrendelte útlevelének bevonását. A 24.hu kérdésére a brazil külügyminisztérium azt közölte: a Bolsonaro ellen zajló nyomozás Brazília belügye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik