Nagyvilág

Hat embert keresnek eltűntként a baltimore-i hídomlás után

CELAL GUNES / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP
CELAL GUNES / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Hat embert tartanak nyilván eltűntként a kedd hajnali hídomlás érintettjei közül az amerikai hatóságok a Washingtonhoz közeli Baltimore-ban – hangzott el a helyi idő szerint délelőtt, a Francis Scott Key Bridge romjainak közelében tartott sajtótájékoztatón.

Paul Wiedefeld, Maryland állam közlekedési ügyekért felelős vezetője elmondta, hogy a katasztrófa időpontjában 8 karbantartó munkás dolgozott a hídon útfelületet javítva, két embert sikerült kimenteni a vízből, egyikük súlyos állapotban van. A kutatás az áldozatok után folytatódik. Az illetékesek további eltűnteket nem említettek.

Wes Moore, Maryland kormányzója azt hangoztatta, hogy a hatóságok életeket mentettek meg azzal, hogy a baleset időpontjában szinte azonnal leállították a híd forgalmát. Azt egyelőre nem tudni, hogy volt-e olyan jármű a hídon, amely utasokkal zuhant a vízbe. A tűzoltó egységek korábbi közlése szerint a víz alatti radarok a folyó medrében autókat mutatnak – írta az MTI.

Moore hangsúlyozta, hogy a vizsgálat több hatóság bevonásával zajlik, és beszámolt arról, hogy a balesetet okozó konténerszállító, a Dali személyzete a becsapódást megelőzően üzemzavart jelzett a kikötői hatóságoknak. A Szövetségi Nyomozó Iroda illetékese megerősítette, hogy semmi nem utal szándékosságra, illetve terrorizmusra. A szerencsétlenségről Joe Biden elnököt is tájékoztatták.

A kormányzó a nagyváros számára sokknak nevezte a történteket, és ígéretet tett arra, hogy a hidat biztonságosabban és ellenállóbban építik újjá, valamint hozzátette: Pete Buttigieg közlekedési minisztertől ígéretet kapott arra, hogy a munkához szövetségi pénzforrások állnak majd rendelkezésre. Megjegyezte, hogy hosszú folyamatról lesz szó, amelynek időtartama egyelőre nem látszik.

 

A Francis Scott Key Bridge éjszaka fél 2-kor pillanatok alatt omlott össze, miután egy konténerszállító hajó acél tartópillérének ütközött. A szerencsétlenségről készült videófelvétel szerint a hajó az acél tartóoszlopnak sodródott, ami után a kétszer kétsávos, acélszerkezetű híd nagy része a Patapsco folyóba zuhant. Az ütközést megelőzően a hajón többször kialudtak a jelzőfények, és füst szállt fel a fedélzetről.

A baleset miatt Baltimore tengeri kikötőjének forgalmát bizonytalan időre felfüggesztették. A létesítmény az Egyesült Államok keleti partvidékének meghatározó kikötője.

A katasztrófát okozó tengerjáró, a Dali szingapúri zászló alatt hajózott, és a Srí Lanka-i Colombo kikötője felé indult. A hajó a dán Maersk társasághoz tartozik, ám egy másik vállalkozás üzemeltette. A 300 méter hosszú és 50 méter széles Dali a legnagyobb méretű konténerszállítók közé számít. A híd romjai alá szorult fedélzeten – a megjelent fényképek alapján – több mint ezer nagy méretű konténer van.

A megsemmisült Francis Scott Key Bridge Baltimore város és környékének fontos közlekedési útvonala volt, egy csaknem 3 kilométer teljes hosszúságú acélszerkezetű híd a Patapsco folyó torkolata fölött. A hidat a világ legnagyobb többtámaszú és rácsszerkezetű építményei között tartották számon, legszélesebb nyílása 366 métert ívelt át. Középső részén 56 méterrel magasodott a víz fölé. A híd építését 1972-ben kezdték, és 1977. március 23-án adták át, megsemmisülése alig néhány nappal az átadás 47. évfordulója után következett be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik