Ahogy elhúzódik a gázai konfliktus, egyre több feszültség válik láthatóvá az amerikai-izraeli kapcsolatokban. Az október 7-ei palesztin támadást követően a Biden-kormány sziklaszilárdan kiállt Izrael mellett, még azután is, hogy a Hamász elpusztítását célul tűző, sokak által kritizált gázai offenzíva elindult. Mára azonban a vezető politikusok közötti személyes ellentét, az izraeli haderő eljárásával kapcsolatos kételyek, valamint az Egyesült Államok nemzetközi megítélése és a közeledő amerikai választások miatt egyre nagyobb a szakadék a két ország vezetése között.
Ugyan látványos szakításra nem számíthatunk az Egyesült Államok és Izrael között, a kiújuló feszültségek nem tekinthetők meglepőnek vagy újnak. Sőt,
Amit most láthatunk, az nem egy új szakasz, inkább visszatérés az október 7. előtti állapotokhoz.
Növekvő amerikai elégedetlenség
A problémákat már jó ideje lehet látni. Washington ugyan folyamatosan védte az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon Izraelt az elítélő határozatoktól, ez a kiállás egyre nagyobb politikai károkat okozott az USA nemzetközi megítélésében. Miközben a Biden-kormány az elmúlt két évet a többi között azzal töltötte, hogy felsorakoztassa az Európán kívüli világot Oroszország ellen az ukrajnai háborúban, az elért eredményeket az Izrael melletti kiállás szinte teljesen aláásta.
hiszen a palesztinok küzdelmében sokan látják saját történelmi függetlenségi törekvéseiket. Ez nem jelenti feltétlenül, hogy a Hamász akciója szimpátiát keltett volna bennük, de Izrael hatalmas humanitárius károkkal járó offenzíváját nem nézték jó szemmel. Sok vezető a nyugati kettős mércét látja abban, hogy az Egyesült Államok és európai szövetségesei kiállnak Izrael mellett, de Oroszországot agresszornak tartják (bármennyire eltérő is a két konfliktus háttere).
Ezen túl Joe Bidennek a belpolitikára is figyelnie kell. Nemzetközi politikai kérdések hagyományosan nem szoktak választásokat eldönteni, ugyanakkor az idei amerikai voksolás minden, csak nem hagyományos. A Biden-Trump meccsnek már az első fordulója is szoros volt, az idén pedig a kulcsállamokban néhány ezer szavazat is eldöntheti a választások kimenetelét. Ebben a helyzetben a fiatalok szavazata nagyon fontos a demokraták számára, ők pedig egyáltalán nem lelkesednek Bidenért. Ennek egyik oka éppen az elnök Izrael melletti kiállása: a huszonévesek szerint Washington nem passzív támogatója, hanem aktív résztvevője a gázai háborúnak, tekintettel a hatalmas mértékű fegyverkereskedelemre Izrael és az USA között.
Mindezek fényében nem meglepő, hogy a Biden-kormány fokozta a nyomást a Benjamin Netanjahu kormányán annak érdekében, hogy minél hamarabb fejezze be a háborút, legyen rugalmasabb a tűzszüneti tárgyalásokban, és fokozottabban ügyeljen a civil áldozatok elkerülésére.
Az elmúlt héten több olyan lépés is történt Washington részéről, ami akár még az elmúlt hetekben is elképzelhetetlennek tűnt.
Ezután az amerikai elnök egy telefonbeszélgetésben lényegében megfenyegette az izraeli kormányfőt, hogyha nem tesz többet a civilek védelméért, akkor visszafogja az Izraelnek nyújtott katonai támogatást. A szenátusi demokrata többség vezetője, Chuck Schumer egyenesen új választásokra szólított fel Izraelben, amit Netanjahu érthető módon személyes támadásnak vett.
Visszatérés az október előtti normalitáshoz
Ezek a retorikai csapások ugyan a mai kontextusban erősnek hangzanak, igazából nem jelentenek újdonságot az amerikai-izraeli kapcsolatokban. A két ország közötti szoros viszony már egy-két évtizede átalakulóban van, amelynek kifutása nem a közeledéshez, inkább a távolodáshoz vezet.
Egyrészt az oslói békefolyamat 1990-es évekbeli bukását követően
A közel-keleti ország vezetése felismerte, hogy a palesztin kérdéshez sem a nagyhatalmak, sem a regionális országok nem akarnak hozzányúlni, ezért széles mozgástere van az izraeli kormánynak a kérdésben. Emiatt magabiztosan támogatták a nemzetközi jogilag illegális tevékenységet végző telepeseket, ugrottak ki mindenfajta tárgyalási helyzetből, és tartották fel a status quót fegyveresen.
Ez a hozzáállás sok fejfájást okozott Washingtonban nemcsak humanitárius, hanem stratégiai okokból is. A palesztin ügy megoldatlansága folyamatosan aláássa az Egyesült Államok megítélését a térségben, fűti a radikalizmust, és szimbolikus témát ad az USA ellenségei, így Irán és különböző terroristacsoportok kezébe.
Másrészt ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok a 2000-es évek második fele óta folyamatosan mérsékelni akarja jelenlétét a térségben, hogy a Kínával kiújuló nagyhatalmi versengésre tudjon koncentrálni. Ezt a részleges kivonulást Washington akkor tudja végrehajtani, ha nem káoszt hagy maga mögött, hanem relatíve stabil viszonyokat. Ennek talán nem feltétele önmagában a palesztin ügy megoldása (bár kétségkívül jól jönne), de Irán pacifikálása mindenképp. Izraeli szempontból ugyanakkor ez elfogadhatatlan kimenetelnek tűnik, amit mindenképp meg kell akadályozni.
Az Egyesült Államok egyre megbízhatatlanabb partner
Harmadrészt az izraeli vezetés az Egyesült Államokra egyre megbízhatatlanabb partnerként tekintett. Különösen igaz ez az Obama-kormányra, amelynek következetlen hozzáállása az arab tavaszhoz és a stabil partnerek (mint a korábbi egyiptomi vezetés) bukásához, Izrael-ellenes terrorszervezetek megerősödéséhez és az Izrael számára fontos országok (leginkább Szíria) destabilizálódásához vezetett.
Ráadásul az izraeli-amerikai kapcsolatok egyre inkább kiszolgáltatottá váltak az amerikai belpolitikai folyamatoknak. Ugyan Izrael támogatása korábban megkérdőjelezhetetlen volt, mára egyre inkább csak a republikánusok és a hagyományos és centrista demokrata körök számítanak Izrael barátainak. Ennek köszönhető, hogy ugyan a Trump-kormány alatt ismét fellendült az együttműködés, ez nem jelentett új virágkort, sőt inkább felhívta a figyelmet a kapcsolatok intenzitásának hektikusságára.
A jelenlegi feszültségek a gázai háború kapcsán teljesen beleillenek ebbe a négy tendenciába. Az amerikai elnök belpolitikai és globális nagyhatalmi ambíciói ellentétben állnak az izraeli vezetés regionális nézőpontjával. Bár egy kormányváltás a két országban csökkentheti vagy éppen növelheti a feszültségeket, ahhoz azonban radikális átalakulás szükséges, hogy a hosszú távú tendenciák változzanak. Ugyan a gázai válság sok szempontból fordulópontot jelent, ebben a kérdésben egyelőre nem látunk semmi újat.
