Nagyvilág

Donald Trump kompromisszumot javasol abortuszügyben

KAMIL KRZACZYNSKI / AFP)
KAMIL KRZACZYNSKI / AFP)

Kompromisszumos megoldást javasolt Donald Trump volt amerikai elnök a terhességmegszakítás tilalmával kapcsolatban vasárnap egy interjúban az MTI tudósítása szerint.

A republikánusok egyelőre nem hivatalos elnökjelöltje a Fox News hírtekevíziónak vasárnap adott interjúban úgy fogalmazott, hogy az abortusz körül zajló vitát átfogó megoldással le kell zárni, mégpedig úgy, hogy mindkét oldal elégedett legyen a válasszal. Megállapította, hogy egy tilalomról szóló döntésnek tartalmaznia kell olyan kivételeket,

  • mint a szexuális erőszak,
  • a vérfertőzés
  • és az édesanya életének védelme.

Hozzátette, hogy hamarosan nyilvánosságra hozza konkrét javaslatát. Álláspontját előzetesen azzal magyarázta, hogy

választásokat kell nyerni,

ami nagyon nehéz, ha az említett kivételek nem szerepelnek a terhesség-megszakításról szóló szabályozásban. Korábbi értesülések szerint Donald Trump a várandósság 16. hetétől javasol majd tilalmat az abortuszra, az említett kivételekkel.

Donald Trump a terhesség-megszakításról néhány nappal azt követően nyilatkozott, hogy Kamala Harris alelnök kampánykörútján felkeresett egy abortuszklinikát Minnesota államban, ahol azt ígérte, a demokraták megvédik a terhesség-megszakítás szabadságát, az úgynevezett „reproduktív egészségügyi ellátást”, és bírálta a republikánusok ezzel kapcsolatos politikai megközelítését. A látogatás azért keltett figyelmet, mert amerikai alelnök terhesség-megszakítással foglalkozó intézményben még soha nem tett látogatást. Minnesota állam az Egyesült Államok azon szövetségi államai közé tartozik, ahol teljes szabadság van érvényben a terhesség megszakítására.

A demokraták vasárnap azt a vádat is megfogalmazták Donald Trump ellen, hogy az Egyesült Államokban erőszakot szít. Nancy Pelosi, a képviselőház rangidős demokrata tagja, korábbi házelnök azt mondta, a demokratáknak meg kell nyerniük a novemberi elnökválasztást, Donald Trump „vérfürdőre” vonatkozó kijelentését követően. Joe Biden elnök szombaton este egy kampányvacsorán úgy vélekedett, hogy az amerikai demokrácia támadás alatt áll, és a legnagyobb veszély fenyegeti a polgárháború óta.

Demokrata párti politikusok Donald Trump szombaton Ohio államban elmondott kampánybeszédének egy mondatát emelték ki, amelyben a republikánus elnökjelölt az autóiparra vonatkozóan használta a „vérfürdő” kijelentést. A volt elnök arról beszélt, hogy amennyiben Kína Mexikóban gyártatott elektromos autói vámmentesen importálhatók az Egyesült Államokban, akkor az „vérfürdőt” jelentene az amerikai autóipar számára. Hozzátette: megválasztása esetén a mexikói gyártású járművekre 100 százalékos vámot vetne ki. Donald Trump kampánycsapata az elmúlt napokban részletes intézkedési javaslatcsomagot tett közzé az amerikai autóipar élénkítésére és védelmére. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik