Nagyvilág

Magyarországon is érezni lehetett hajnalban a montenegrói földrengést

Jason Wells / Loop Images / Universal Images Group / Getty Images
Jason Wells / Loop Images / Universal Images Group / Getty Images

Közepes, 5,4-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró és Bosznia-Hercegovina határvidékét – írja az MTI a montenegrói közszolgálati televízióra és az ország szeizmológiai intézetének az adataira hivatkozva.

A földrengés epicentruma Montenegró nyugati részén volt, mintegy harminc kilométerre Niksictől és 25 kilométerre a boszniai Bilecától. A rengés fészke 14 kilométeres mélységben helyezkedett el, a földmozgásokat Szarajevóban és Podgoricában is érezni lehetett. A montenegrói hatóságok nagyobb károkról vagy sérültekről egyelőre nem tudnak.

„A magas épületek felső emeletein Magyarországon is érezhető volt a csütörtök hajnali montenegrói földrengés” – közölte a HUN-REN FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium kora reggel szintén az MTI-vel. Győri Erzsébet szeizmológus szerint Pécsről és Budapestről is érkezett bejelentés az obszervatóriumba.

A Nyugat-Balkánon nem ritkák a kisebb földrengések, jelentősebb károkat azonban nem szokott okozni a földmozgás. Ebben a térségben a legutóbb 2022 áprilisában volt 5,7-es erősségű rengés, akkor többen megsérültek és egy ember meg is halt. A közelmúlt legerősebb rengése a Nyugat-Balkánon 2020. december 28-án és 29-én Horvátországban volt, az 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű földmozgások Petrinja és Sziszek közelében hét halálos áldozatot és 28 sérültet követeltek. 2020 márciusában a horvát fővárost, Zágrábot 5,3 erősségű földrengés rázta meg, amely jelentős károkat okozott. 2019 novemberében Albániában több mint 50 ember halt meg egy 6,4-es erősségű földrengésben. 1963-ban pedig Szkopjében volt akkora mértékű földrengés, hogy a macedón főváros több mint háromnegyede romba dőlt, és több mint ezren életüket vesztették. A 6,9-es erősségű rengést követően az egész várost újjáépítették.

Kapcsolódó
Néhány éven belül 5-ös erejű földrengések lehetnek Magyarországon, de nem tudják megmondani, hol
A geológus szerint senki nem várhatja el a szakemberektől, hogy megmondják a jövőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik