Tudomány

Néhány éven belül 5-ös erejű földrengések lehetnek Magyarországon, de nem tudják megmondani, hol

Néhány évtizeden belül lehetnek akár 5-ös magnitúdójú földrengések Magyarországon. Nem tudjuk megmondani, hogy hol

– mondta az Info Rádió Aréna című műsorában Harangi Szabolcs, az ELTE Természettudományi Kar Földrajz és Földtudományi Intézetének igazgatója.

A szakembert azok után kérdezték a műsorban, hogy szombaton délelőtt 11 óra 13 perckor a Békés megyei Gyomaendrőd közelében a Richter-skála szerinti 4-es erősségű földrengést regisztráltak. Ezután három perccel, 11 óra 16 perckor a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Túrkeve mellett 4-es, 12 óra 51 perckor pedig a Békés vármegyei Szarvasnál 2,8-as magnitúdójú földrengést észleltek, melyeket több utórengés követett. Ezekkel kapcsolatban azt mondta, további vizsgálatok szükségesek még ahhoz, hogy lássák, milyen közetmlemezek mozdultak el a mélyben és mennyire mozdultak el. A 4-es magnitúdójú földrengés nem olyan nagy, hogy látványos elmozdulás történjen, mint akár Törökországban vagy Új-Zélandon, ahol láthatóan elmozdult a ház mellett a kert a földrengésnél.

Azzal kapcsolatban, hogy mikortól lehet arra számítani, hogy erősebb földmozgások rázzák meg Magyarországot, azt mondta, „van ismeretünk, van veszélyeztetettségi térkép, de senki ne várja el egy szakembertől, hogy a jövőt megmondja. Készülni kell arra, hogy lehet földrengés, különösen azon a területen, amely veszélyeztetettebb. Ez nem rossz útravaló, nem rossz üzenet, mert ez segíthet nagyon sok mindenen”.

A hétvégi rengések erejével kapcsolatban a szakember úgy fogalmazott: „Voltak ennél erősebbek már. Magyar viszonylatban azt mondjuk, hogy az 5-ösnél nagyobb erősségűek tudnak komolyabb károkat is okozni. Volt 6-os magnitúdónál nagyobb rengés, Komáromban például, vagy korábban, a 400-as évekből Savariában. Azok már erőteljesebbek”.

Kapcsolódó
„Majdnem leestünk az ágyról” – így élték meg a földrengést a békésiek
Volt, aki arról beszélt: még a macska is megingott, amikor a föld remegni kezdett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik