Élő Nagyvilág

Átlagosan 63 nőt ölnek meg naponta Gázában

Abed Rahim Khatib / Anadolu Agency / Getty Images
Abed Rahim Khatib / Anadolu Agency / Getty Images

Csütörtöki közvetítésünket itt olvashatják vissza.

Törökországban hat embert gyanúsítanak azzal, hogy Izraelnek kémkedtek

Törökországban őrizetbe vettek hat embert, akit azzal gyanúsítanak, hogy az izraeli hírszerzésnek, a Moszadnak kémkedtek – közölte pénteken a török hírszerzés (MIT).

Az MIT még kedden arról számolt be, hogy a rendőrség elfogott hét embert, köztük egy magánnyomozót, amiért vélhetően információt adtak el a Moszadnak. A pénteki közlés szerint hat embert letartóztattak, egyet pedig óvadék ellenében szabadlábra helyeztek.

Egy török bíróság januárban elrendelte tizenöt ember őrizetbe vételét, valamint további nyolc olyan személy kiutasítását az országból, akiket a Moszaddal fenntartott kapcsolatokkal, valamint a Törökországban élő palesztinok elleni fellépéssel gyanúsítottak.

Török és izraeli vezetők között a gázai övezeti háború kirobbanása óta feszült a viszony. Ankara “komoly következményekre” figyelmeztette Izraelt, ha megpróbálja “levadászni” a radikális iszlamista Hamász Gázai övezeten kívül, így Törökországban élő tagjait.

(MTI)

Több emberre ráesett Gázában egy levegőből ledobott segélycsomag

Egy, a levegőből ledobott nagy segélycsomag csapott agyon öt embert a Gázai övezetben – közölte pénteken a radikális iszlamista Hamász ellenőrzése alatt álló helyi egészségügyi minisztérium.

A tájékoztatás szerint a tragédia a nem megfelelően kibomló ejtőernyő miatt következett be. A közösségi médiában megjelent videófelvételeken látható, amint a nagy segélycsomag szinte fékezés nélkül a földnek csapódik. A halálos áldozatok mellett több sérült is van.

Az Egyesült Államok partnerországaival szombaton kezdte el légi humanitárius akcióját, amelynek keretében segélycsomagokat dobnak le a palesztin területen a lakosság ínséges helyzetének enyhítésére.

(MTI)

Az izraeli hadsereg vizsgálatot indított a hibái feltárására

Az izraeli hadsereg vizsgálatot indított annak feltárására, hogy milyen esetleges hibák vezettek ahhoz, hogy a Hamász iszlamista terrorszervezet tavaly október 7-én meglepetésszerű támadást tudott indítani Izrael ellen, jelentette be az IDF szóvivője.

Az IDF vizsgálata a 2018-tól 2023. október 10-ig tartó időszakot veszi górcső alá. Az iszlamista Hamász támadása után október 10-re nyerte vissza Izrael az ellenőrzést a gázai határt körülvevő térség felett.

A nyomozás minden szinten kiértékeli a meglepetésszerű offenzíva előtti órákban és az azt megelőző napokban történt döntéshozatali folyamatokat, valamint a hadsereg határvédelmi politikáját és hírszerzését az azt megelőző években.

Herci Halevi, az IDF vezérkari főnöke szerint a nyomozás célja a tanulságok levonása annak érdekében, hogy növeljék a hadsereg hatékonyságát a jelenleg is folyó harcokban, valamint hogy javítsák a felkészülést a következő hadjáratra. Fokozni kívánják vele azt az erőfeszítést is, hogy a határ menti települések lakói visszatérjenek otthonaikba és bízzanak abban, hogy képesek megvédeni őket.

A vizsgálat négy fő kérdésre összpontosít: miként ítélték meg a Hamászt 2018-tól; miként működött az ellenség terveinek értékelése 2018-tól a háború kitöréséig, különös tekintettel a hírszerzésre; hogyan történt a hírszerzési és döntéshozatali folyamat október 7. előestéjén és az azt megelőző napokon; hogyan folyt a határ menti települések feletti katonai uralom visszaszerzése október 7. és 10. között, ezen belül miként alkalmazta erőit az IDF.

Emellett áttekintik a jelenleg is zajló harcok jelentősebb csatáit és hadieseményeit, a tartalékok mozgósítását és a logisztikai működést, a fegyverzet és a tartalékalkatrészek biztosítását, valamint a támadás civil áldozatainak október 7-i evakuálását.

Az IDF kiképző és felkészítő részlege egyezteti a nyomozást, melynek eredményeit júniustól terjesztik a vezérkari főnök elé. Noha a hadseregben úgy vélik, hogy a vezérkari főnök és a vezérkar szakmai alapon, tárgyilagosan vezeti majd a vizsgálatot, az véleményük szerint nem pótolja egy külső grémium esetleges ellenőrzését.

(MTI)

Legalább kilencezer nő halt meg eddig Gázában

Az ENSZ Palesztin Menekülteket Segélyező és Munkaközvetítő Hivatalának nőnapi közlése szerint tavaly október óta már legalább kilencezer nő halt meg a Gázai övezetben, ugyanakkor figyelmeztettek, hogy ez a szám vélhetően ennél is magasabb, hiszen sok holttest lehet még a romok alatt. A hivatal adatai szerint egy nap átlagosan 63 nő hal meg az övezetben a háború kitörése óta.

(Guardian)

Olvasói sztorik