Nagyvilág

Elutasította az orosz legfelsőbb bíróság a háborúellenes, ellenzéki elnökjelölt fellebbezéseit

NATALIA KOLESNIKOVA / AFP
NATALIA KOLESNIKOVA / AFP

Az orosz legfelsőbb bíróság csütörtökön elutasította Borisz Nagyezsgyin orosz ellenzéki elnökjelölt-aspiráns két fellebbezését, amelyeket azért nyújtott be a testülethez, mert a központi választási bizottság érvénytelennek nyilvánított 9 ezer aláírást a támogatói listáján, valamint elutasította felkerülését az elnökválasztás szavazólapjára.

Az orosz választási törvény értelmében az elnökjelölt neve nem kerülhet fel a szavazólapra akkor, ha a leadott támogatói aláírások több mint 5 százaléka érvénytelen.

Az egyik, Moszkva közelében található város önkormányzati képviselőjeként dolgozó Nagyezsgyin 105 ezer választópolgár támogatói aláírását adta le, amelynek 8,5 százalékát teszi ki a 9 ezer érvénytelennek minősített aláírás. A korábbi elutasító határozatot azzal indokolta a bizottság munkacsoportja, hogy szabálytalanságokat talált az aláírásokban, és köztük elhunyt választópolgárok nevei is szerepeltek.

A legfelsőbb bíróság azt a fellebbezést is elutasította, amelyben Nagyezsgyin a választási bizottságnak azt a döntését vitatta, amelyben elutasították felkerülését az oroszországi elnökválasztás szavazólapjára.

Az elutasító határozatokat Borisz Nagyezsgyin úgy kommentálta, hogy “nem adja fel, és mindkét döntés ellen fellebbezni fog, a választási bizottság ellen pedig panaszt fog benyújtani”.

Az orosz elnökválasztást március 15-17. között tartják, és ha Nagyezsgyin neve továbbra sem kerülhet fel a szavazólapra, akkor Vlagyimir Putyin hivatalban lévő orosz elnöknek három kihívója lesz a voksoláson.

Kapcsolódó
Békét kötne Ukrajnával, szövetkezett Navalnijjal és még nincs börtönben Putyin kihívója
A Kreml Vlagyimir Putyin totális, 80 százalék feletti győzelmét várja a márciusi elnökválasztáson, a terv azonban borulni látszik. Borisz Nagyezsdinnek ugyanis megengedték, hogy jelöltesse magát, az alternatívát váró oroszok pedig kígyózó sorokban indultak meg, hogy biztosítsák támogatásukról a mérsékelt, liberális-konzervatív politikai irány régi motorosát.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik