Négy ember megsérült szerdán késő este, amikor az oroszok egy egészségügyi intézményre mértek rakétacsapást Harkiv megyében. Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint ezúttal egy Kupijanszk melletti falut ért támadás.
Az egészségügyi intézmény kétszintes épületének homlokzata, ablakai és a tetőszerkezete is megrongálódott
– részletezték a közleményben, amelyben a négy sérültről, illetve harmincnyolc ember kimenekítéséről is beszámoltak.
A francia AFP hírügynökség szerint Kijev azt is közölte, hogy az orosz erők az éjszaka négy drónt lőttek ki Ukrajnára. Az ukrán légvédelmi rendszerek ebből kettőt lelőttek Harkiv felett.
Az orosz védelmi minisztérium közben azt írta, hogy tizenegy ukrán drónt lőttek le az éjszaka Belgorod és Kurszk, illetve Voronyezs régió felett.
(The Guradian)
