Élő Nagyvilág

CNN: Zelenszkij hétfőn menesztette a hadsereg főparancsnokát

AFP
AFP

Az előző napi közvetítésünket ide kattintva olvashatja vissza.

Orosz támadásban halt meg két francia önkéntes segélymunkás

Orosz csapás végzett két francia önkéntes segélymunkással Ukrajna déli részén, Herszon megyében, közölte csütörtökön a helyi kormányzó.

Olekszandr Prokugyin Telegram-oldala szerint a két francia állampolgár Beriszlav településén vesztette életét, három másik külföldi pedig megsebesült. A rendőrség úgy tudja, egy ukrán állampolgár is van a sérültek között.

A helyi ügyészség szerint az orosz erők tömeges dróntámadást hajtottak végre a térség ellen délután négy óra magasságában. Beriszlav a Dnyeper (Dnyipro) folyó nyugati partján fekszik, a térség gyakorta célpontja orosz tüzérségi és rakétacsapásoknak.

(MTI)

Charles Michel: Fel kell gyorsítani a lőszerek és rakéták szállítását Ukrajnának

Az Európai Unió stabil, kiszámítható és fenntartható pénzügyi támogatást biztosít Ukrajna számára a 2024-2027 közötti időszakra az 50 milliárd eurós pénzügyi csomag egyhangú elfogadásával, jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az egynapos brüsszeli EU-csúcstalálkozót követően csütörtökön.

Charles Michel közölte, hogy az uniós segélycsomag Ukrajna helyreállításához, újjáépítéséhez és modernizációjához való hozzájárulás a társadalmi kohézió és a fokozatos uniós integráció előmozdítása érdekében.

Az elfogadott zárónyilatkozat szövegére utalva közölte: a támogatás előfeltétele, hogy Kijev továbbra is fenntartsa és tiszteletben tartsa a demokratikus mechanizmusokat, beleértve a többpárti parlamentáris rendszert és a jogállamiságot, valamint szavatolja az emberi jogok, köztük a kisebbségekhez tartozók jogainak tiszteletben tartását. Kijevnek mindent meg kell tennie az unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében, különösen a csalás, a korrupció, az összeférhetetlenség megelőzése, felderítése és orvoslása tekintetében.

Az Európai Tanács elnöke hangsúlyozta: fel kell gyorsítani a lőszerek és rakéták szállítását Ukrajnának, különös tekintettel arra, hogy az EU egymillió tüzérségi lőszer leszállítására tett ígéretet.

A megállapodás értelmében az Európai Bizottság vonatkozó értékelései és javaslatai alapján az Európai Unió Tanácsa végrehajtási határozatot fogad el minősített többséggel. A végrehajtásról szóló bizottsági éves jelentés alapján az Európai Tanács minden évben vitát tart és iránymutatás nyújt. A megállapodás alapján két év múlva felülvizsgálhatják a finanszírozást.

(MTI)

Szevasztopol repterére mértek csapást az ukránok

Az ukrán erők öt csapást mértek az orosz megszállás alatti Krím félszigeten lévő szevasztopoli Belbek repülőtérre – közölte Natalja Humenyuk, az ukrán déli műveleti parancsokság sajtóközpontjának vezetője egy csütörtöki tévéműsorban.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy szerdán robbanások voltak a Krím félsziget több pontján. Orosz híradások szerint hatalmas füst gomolygott a Belbek repülőtér fölött, a megszálló hatóságok légiriadót rendeltek el, és leállították a forgalmat a Krími hídon.

Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője a tévéműsorban hozzátette, hogy az ukrán védelmi erők azért tudnak csapást mérni a félsziget orosz katonai infrastruktúrájára, mert megvannak erre az eszközeik. “Módszeresen és rendszeresen csapunk le, hogy csökkentsük a harcképességüket” – mondta. Hangsúlyozta egyúttal, hogy Ukrajnának még több fegyverre és repülőgépekre is szüksége van, amelyeket a partnerországoktól remél megkapni. Kijelentette: az oroszok katonai jelenléte a Krímben egyre csökken, annak köszönhetően, hogy az ukrán taktikai repülőpilóták a partnerországoktól kapott cirkálórakétákkal “tisztítják meg” a félszigetet. A szóvivő elmondta, hogy Oroszország az ideiglenesen megszállt Krím öt repülőterét használja Ukrajna elleni támadásokra.

Az ukrán katonai hírszerzés arról számolt be a Telegramon, hogy péntekre virradó éjszaka különleges egységük katonái többször eltalálták és elsüllyesztették az orosz fekete-tengeri flotta Ivanovec nevű, hajóellenes rakétákkal felszerelt hadihajóját.

Rusztem Umerov védelmi miniszter ukrán dróngyártó vállalatok képviselőivel találkozva közölte, hogy 2023-ban az ukrán dróngyártás volumene jelentősen megnövekedett, összesen több mint 200 ukrán cég van a piacon, amelyek pilóta nélküli repülőgépekkel vagy azokkal kapcsolatos szolgáltatásokkal és termékekkel foglalkoznak. Szavai szerint immár 67 ukrán drónmodellt fogadott el a védelmi minisztérium, és 58 gyártására már állami szerződést is kötöttek. Mint mondta, több százezer darab különböző típusú drónról van szó. Kiemelte, hogy idén jelentősen megnövelik a fronton lévő drónok számát, amelyek szállítására már folyamatban van a hosszú távú szerződések megkötése.

Az ukrán légierő a Telegramon arról adott hírt, hogy múlt éjszaka az orosz hadsereg négy Sahid önmegsemmisítő drónnal támadta Ukrajnát, ezekből a légvédelem kettőt lelőtt. A dél-ukrajnai Herszon megye kormányzói hivatala is Telegramon közölte, hogy az orosz erők drónnal rálőttek egy mentőautóra. A járműben károk keletkeztek, de a benne ülők közül senki sem sérült meg. A keleti országrészben lévő Harkiv megye ügyészi hivatala azt írta, hogy orosz támadó drónok tüzet okoztak Harkiv városban egy vállalkozás épületében, de senki sem sérült meg. Az éjjel a megyében Velikij Burluk település kórházát irányított légibombával találták el az orosz erők, négy helyi lakos sérült meg a támadásban.

Rigában kétnapos nemzetközi konferencia kezdődött csütörtökön az Oroszországba hurcolt ukrán gyermekekről, a rendezvényt az ukrán elnök felesége, Olena Zelenszka nyitotta meg. A rendezvényen kilenc, Ukrajnába visszatért gyermek meséli el, mit élt át oroszországi tartózkodása alatt. Darja Heraszimcsuk, az ukrán elnök gyermekjogi képviselője közölte, hogy Kijev mintegy húszezer gyermeket azonosított, akiket az oroszok elhurcoltak. Hozzátette, hogy közülük eddig csupán néhány százan tértek vissza.

(MTI)

Von der Leyen: Ukrajna támogatása üzenet Putyinnak

Ukrajna 50 milliárd eurós támogatása erős üzenetet küld Vlagyimir Putyin orosz elnöknek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön a rendkívüli uniós csúcsot lezáró sajtótájékozatóján.

Az Európai Tanács megerősítette Európa megingathatatlan elkötelezettségét Ukrajna mellett, mivel mindannyian tudjuk, hogy Ukrajna értünk harcol. Ezért támogatni fogjuk az ukránokat a szükséges finanszírozással, és biztosítani fogjuk számukra a kiszámíthatóságot, amelyet megérdemelnek

– hangsúlyozta Von der Leyen.

Az Európai Bizottság elnöke üdvözölte, hogy az uniós tagállamok vezetői megállapodtak a többéves uniós költségvetés felülvizsgálatáról is.

(MTI)

Zelenszkij kirúgta az ukrán a titkosszolgálat egyik osztályvezetőjét

Oknyomozó újságírók lehallgatása miatt elbocsátotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) államvédelmi osztályának vezetőjét, Roman Szemencsenkót. A rendeletet csütörtökön tették közzé az elnök hivatalos honlapján.

Az SZBU kommentárjában közölte, hogy ezt az osztályt „megerősítik és optimalizálják”, egyebek mellett annak érdekében, hogy garantálja az újságírók biztonságát és munkájuk akadálytalan végzését.

A teljes körű háború körülményei között az SZBU folyamatosan változik, hatékony és harcképes kémelhárító ügynökségként optimalizálja magát, amely képes megvédeni az államot a lehetséges kihívások teljes skálájától. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy demokratikus Ukrajnát védünk, amelyben a nemzeti államiság megerősítése az egyik kiemelt prioritás, és ennek megvalósításához szavatolni kell a média akadálytalan munkáját és az újságírók biztonságát is

– írta közleményében a szakszolgálat. Hozzátette, hogy a hamarosan benyújtják az államfőnek megfontolásra az osztály új vezetőjének javasolt személy nevét.

Az SZBU január közepén hozta nyilvánosságra, hogy belső vizsgálatot indított, mert illegálisan lehallgatták és videofelvételeket készítettek a korrupciós ügyek feltárásával foglalkozó Bihus.Info internetes portál újságíróiról. A vizsgálat nyomán büntetőeljárást indítottak az információszerzés speciális technikai eszközeinek illegális használata címén.

(MTI)

Ukrajna kilőhette az orosz Ivanovec rakétahajót a Fekete-tengeren

Ukrajna közlése szerint egy különleges művelet során megsemmisítették Oroszország Fekete-tengeri Flottájának egyik orosz rakétahajóját a megszállt Krím-félsziget partjainál, írja a BBC. Az Ivanovec, ami egy kis méretű hadihajó, az éjszaka folyamán közvetlen találatokat kapott, majd elsüllyedt – közölte a katonai hírszerzés.

Az ukránok videókat tettek közzé, amiken állításuk szerint a becsapódás pillanata látható, amit egy nagy robbanás követ.

Az orosz hatóságok egyelőre nem nyilatkoztak az incidensről.

Az ukránok állítását azonban alátámasztja, hogy a Voenkor Kotenok néven ismert orosz katonai blogger az azt írta a Telegramon, hogy az Ivanovec elsüllyedt, miután háromszor is eltalálták a haditengerészet drónjai.

Az ukrán videón látható hajó szerkezete számos ponton megegyezik az orosz Tarantul vagy pedig Project 12411 nevezetű rakétahajó-osztályokéval, amelyhez az Ivanovec is tartozik. Ezek közé tartozik az árbóc és az érzékelők elhelyezése, valamint a híd tetején lévő nagy radarkupola.

Oroszország szerint bizonyíték van, hogy amerikai gyártmányú rakétákkal lőtték le az ukrán hadifoglyokat szállító orosz gépet

Orosz nyomozók csütörtökön közölték: bizonyítékuk van rá, hogy az ukrán hadsereg a múlt héten amerikai gyártmányú Patriot föld-levegő rakétákkal lőtte le azt az orosz katonai repülőgépet, amelyen 65 ukrán hadifoglyot szállítottak. Emlékezetes, hogy a találat következtében hetvennégy ember vesztette életét – mindenki, aki a gépen tartózkodott.

A nyomozók később testrészekről készült felvételeket hoztak nyilvánosságra, amelyek szerintük azt bizonyítják, hogy a fedélzeten tartózkodók ukrán katonák voltak. Ukrajna sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta, hogy ők lőtték-e le a gépet, viszont kétségbe vonták az esetről szóló orosz beszámolók részleteit.

Az orosz Állami Nyomozó Bizottság most közleményt adott ki, ebben azt írták, hogy a gépre ukrán katonák lőttek ki két rakétát a Harkiv régióban található Lipci közelében.

„A helyszínen lefoglalt darabok a tervezési jellemzőik, geometriai jellemzőik és a rendelkezésre álló jelölések alapján az Egyesült Államok Patriot komplexumához tartozó, a Raytheon és Hughes vállalatok által kifejlesztett és a Raytheon által gyártott MIM-104A irányított légvédelmi rakéta szerkezeti elemei” – állította a moszkvai közlemény.

Ukrajna egyelőre nem kommentálta az elmondottakat.

(Reuters)

Orbán délután egyeztet a svéd miniszterelnökkel

Nem várható előrelépés az EU-csúcson Svédország NATO-szerződésének ratifikálásával kapcsolatban, függetlenül attól, hogy a svéd és a magyar miniszterelnök is Brüsszelben van.

Ulf Kristersson és Orbán Viktor várhatóan délután találkozik egymással egy egyelőre nem bejelentett időpontban a svéd források szerint.

Valószínűleg a találkozón állapodhatnak meg róla, hogy mikor látogat Kristersson Budapestre, ahová Orbán hívta meg őt.

Oroszország a korábbi Wagner osztagokat beolvasztja a Nemzeti Gárdába

Az orosz Nemzeti Gárda (Roszgvardija) három korábbi Wagner-rohamosztagot integrál első önkéntes alakulatába, áll az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának jelentésében.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly december 25-én írta alá azt a törvényt, amely felhatalmazza a Nemzeti Gárdát, hogy saját önkéntes alakulatokat hozzon létre. A Roszgvardiját Putyin magánhadseregének is szokták nevezni.

„A Roszgvardija valószínűleg Ukrajnában és Afrikában fogja bevetni új önkéntes különítményeit. A Nemzeti Gárda az ukrajnai szolgálat kapcsán állítólag hat hónapos szerződéseket kínál az önkénteseknek, az afrikai szolgálathoz kapcsolódóan pedig kilenc hónapra szólóakat” – írja a jelentés.

A Wagner korábbi rohamosztagainak beolvasztása azt jelzi, hogy a magánhadsereget sikeresen alárendelték a Nemzeti Gárdának és ezzel az orosz állam közvetlen ellenőrzésének.

Észak-koreai küldöttség megy Oroszországba

Észak-koreai küldöttség látogat február 13-án az orosz parlament alsóházába – idézte csütörtökön a RIA állami hírügynökség az orosz Kommunista Párt egyik képviselőjét.

Kazbek Tajszajev kommunista képviselő azt is elmondta, hogy márciusban viszont egy orosz parlamenti küldöttség tervezi, hogy Észak-Koreába utazik.

Oroszország kapcsolata a háború kezdete óta indult látványos fejlődésnek Észak-Koreával és más, az Egyesült Államokkal kritikus országokkal. Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly elfogadta Kim Dzsong Un meghívását, jóllehet az utazás időpontja egyelőre nem nyilvános. A Kreml januárban közölte, hogy belátható időn belül sor kerülhet a Putyin-látogatásra.

Egészségügyi intézményt támadtak az oroszok, négy sérült

Négy ember megsérült szerdán késő este, amikor az oroszok egy egészségügyi intézményre mértek rakétacsapást Harkiv megyében. Az ukrán belügyminisztérium közlése szerint ezúttal egy Kupijanszk melletti falut ért támadás.

Az egészségügyi intézmény kétszintes épületének homlokzata, ablakai és a tetőszerkezete is megrongálódott

– részletezték a közleményben, amelyben a négy sérültről, illetve harmincnyolc ember kimenekítéséről is beszámoltak.

A francia AFP hírügynökség szerint Kijev azt is közölte, hogy az orosz erők az éjszaka négy drónt lőttek ki Ukrajnára. Az ukrán légvédelmi rendszerek ebből kettőt lelőttek Harkiv felett.

Az orosz védelmi minisztérium közben azt írta, hogy tizenegy ukrán drónt lőttek le az éjszaka Belgorod és Kurszk, illetve Voronyezs régió felett.

(The Guradian)

A CNN szerint Zelenszkij elküldte a hadsereg főparancsnokát

Volodimir Zelenszkij hétfőn berendelte az elnöki hivatalba és menesztette pozíciójából Valerij Zsaluzsnijt, az ukrán hadsereg főparancsnokát, értesült a CNN az ügyre rálátó forrásokból.

A hivatalos bejelentés egyelőre nem történt meg, de az elnöki rendelet várhatóan még a hét második felében megjelenik majd a lap tudósítása szerint.

Ez a két évvel ezelőtt kirobbant háború legjelentősebb katonai átalakítása Ukrajnában.

A pletykák szerint Zelenszkij és Zsaluzsnij között azt követően romlott meg a kapcsolat, hogy tavaly sikertelenül zajlott le az ukrán ellentámadás. A viszony akkor mérgesedett el teljesen állítólag, amikor Zsaluzsnij az Economist című lapnak kijelentette, hogy az Oroszországgal folytatódott háborújuk eredménye patt.

Hétfőn az ukrán elnöki szóvivő cáfolta azokat az értesüléseket, miszerint Zsaluzsnij-t kirúgták volna, aztán az ukrán védelmi minisztérium is ugyanezt tette. A CNN viszont úgy értesült, hogy hétfőn tényleg volt egy kisebb értekezlet az elnök irodájában a védelmi miniszter részvételével, Zelenszkij pedig itt jelentette be, hogy felmenti a hadsereg főparancsnokát.

A beszélgetés nyugodt körülmények között zajlott. Zelenszkij felajánlott egy másik pozíciót Zsaluzsnij-nak, de ő ezt nem fogadta el.

Olvasói sztorik