A következő élő közvetítés része Ukrajna büntetőeljárást indít a lezuhant gép miatt

A közel 20 ezer elhurcolt ukrán gyerekből csak néhány száz tért eddig haza

INA FASSBENDER / AFP
INA FASSBENDER / AFP

Sürgős intézkedésekre és nemzetközi együttműködésre van szükség az Ukrajnából és az ideiglenesen megszállt ukrán területekről erőszakkal Oroszországba hurcolt ukrán gyerekek felkutatásának és hazaszállításának ügyében – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) csütörtökön.

A közgyűlés egyhetes téli ülésszakán elfogadott állásfoglalásban a képviselők azt írták, hogy az ukrajnai háború 2022. február 24-i kezdete óta legalább 19 546 erőszakkal deportált gyermekről szereztek tudomást, akik közül ez idáig mindössze 388 tért haza.

Arra kérték az ET-tagországok nemzeti parlamentjeit, hogy kényszerítsék Oroszországot: haladéktalanul állítson össze listát az összes illegálisan elhurcolt ukrán gyermekről és tartózkodási helyükről.

Hangsúlyozták: minden ukrán gyermeknek is járnak a vonatkozó nemzetközi emberi jogi okmányokban rögzített általános és szabadságjogok. A gyerekeket soha nem szabad a „nyomásgyakorlás eszközeként vagy háborús célok elérésére használni” – szögezték le.

A közgyűlés felszólította a nemzeti parlamenteket, hogy fogadjanak el határozatokat, amelyek a gyermekek bűncselekménynek számító elhurcolását népirtásnak minősítik, a nemzetközi közösséget pedig arra, hogy működjenek együtt Ukrajnával az eltűnt gyermekek felkutatásában és hazaszállításában.

A parlamenti képviselők köszönetüket fejezték ki az Európa Tanács azon tagállamainak, melyek segítenek az ukrán gyerekeknek. Ösztönözték a fogadó országokat arra, hogy nyújtsanak alapvető szolgáltatásokat a gyermekek számára – beleértve az oktatást, az egészségügyi ellátást és a mentálhigiénés támogatást –, valamint arra is, hogy biztosítsák a nyelvükkel és kultúrájukkal való kapcsolatok fenntartását, jövőbeli hazatérésük megkönnyítése érdekében.

A parlamenti közgyűlés felszólította azon nemzetközi szervezeteket, melyek bejutnak Oroszországba, Fehéroroszországba és Ukrajna megszállt területeire, hogy járuljanak hozzá az erőszakkal elhurcolt ukrán gyermekek azonosításához, tartózkodási helyük meghatározásához és hazaszállításához.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik