Nagyvilág

Összekeveredtek az érkező és az induló utasok, több órás késések és járattörlések voltak a belgrádi repülőtéren

Andrej ISAKOVIC / AFP
Andrej ISAKOVIC / AFP

Még a hétfő délelőtti járatok is késve indulnak a belgrádi Nikola Tesla repülőtérről, mert vasárnap délután egy személyzeti hiba miatt a tranzitzónában összekeveredtek az érkező és az induló utasok, ezért mindenkit újra át kellett vizsgálni – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Vasárnap 17 óra 15 perc és 21 óra 29 perc között egyetlen repülőgép sem szállt fel Belgrádból. A belügyminisztérium közölte, hogy a repülőtér személyzete hibát követett el, amikor 17 óra körül egy Szkopjéból érkező járat utasait véletlenül az indulásra váró, a kötelező ellenőrzéseken már átesett utasok közé irányította. Emiatt a tranzitzónát kiürítették, és minden utast újra át kellett vizsgálni. A négyórás szünet után indult csak újra az útlevélellenőrzés, és szállhattak fel az utasok a gépekre, amelyek így jelentős késéssel tudtak csak elindulni.

Verica Jecmenica, a közlekedési minisztérium munkatársa az RTS-nek elmondta, 17 gépet érintett a késés, három járatot, a berlinit, a frankfurtit és a düsseldorfit pedig törölték. A minisztérium vizsgálatot rendelt el, Verica Jecmenica pedig közölte, hogy a hibát elkövető üzemeltető cég vállalta a felelősséget a történtekért.

Az Air Serbia szerb légitársaság közleménye szerint még hétfő délelőtt is lesznek késések a vasárnap történtek miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik