Elfoglaltak egy donyecki falut, állítja az orosz védelmi minisztérium
Az orosz erők átvették az ellenőrzést Veszele felett az ukrajnai kelet-donyecki régióban – jelentette a Reuters az orosz védelmi minisztérium csütörtöki közleményére hivatkozva.
A minisztérium nem közölt részleteket a településről, csak annyit, hogy az orosz déli katonai parancsnoksághoz tartozó egységek – mint fogalmaztak – aktív erőfeszítései révén foglalták el. A Reuters nem tudta ellenőrizni az állítás hitelességét.
Ukrajnában több ilyen nevű település is van. Ezek közül az egyik Bahmuttól húsz kilométerre északkeleti irányban található. A százlelkes falu eddig is orosz ellenőrzés alatt állt, és olyan területen fekszik, ahol heves harcok dúltak.
A most állítólag elfoglalt Veszele Donyeck város központjától 9,2 km-re északnyugati irányban található. A település a 2014-ben kezdődött donbásszi háború idején került az oroszbarát erők ellenőrzése alá.
Háborús tanterv jön Ukrajnában: a lövészet és a drónvezetés is tanagyag lesz a középiskolákban
A nyugat-ukrajnai iskolákban, ahol a körülmények még egyelőre adottak az oktatáshoz, a tanulók lőgyakorlatban is részesülnek egy interaktív szoftver segítségével – írja a Guardian az egyik helyi tisztviselőre hivatkozva.
Mint a cikkben megjegyzik, az oroszok ukrajnai inváziója az oktatási rendszerre is hatalmas csapást mért Ukrajnában, a biztonsági garanciák mellett az is nagy problémát jelent, hogy az oktatási intézmények egy része a bombázások miatt teljesen alkalmatlanná vált arra, hogy ott tanítani lehessen. Internet ugyanakkor van a nyugati országrészben, így félig-meddig online oktatás zajlik most Ukrajnában, ennek a háborús tantervnek lett a része a lövészet és a drónvezetés oktatása is.
A nyugati Ivano-Frankivszk régió kormányzója, Szvitlana Oniscsuk a média érdeklődésére azt mondta, az említett tanterv középiskolás gyerekeknek szól, akiket interaktív rendszerek segítségével tanítanak meg bánni a fegyverrel az ukrán védelmi erők emberei. A gyerekek rendelkezésére bocsátott csomagban multimédiás berendezések, szoftverek és fegyvermakettek vannak. A képzést néhány tucat iskolában vezetik be a nyugati régióban, ahol a háború ellenére tartós nyugalom uralkodik most már hosszú ideje.
Oniscsuk hozzátette, a megreformált tanterv egy szélesebb körű törekvés része, aminek keretében a fiatalok, katonai és hazafias nevelésére összpontosítanak.
Háromszáz milliárd dollárt szabadítanának fel a zárolt orosz pénzekből Ukrajna támogatására
Háromszáz milliárd dollárnyi, főként Európában lévő zárolt orosz központi banki pénz feloldását szorgalmazná az USA, hogy azt szövetségeseivel együtt Ukrajna javára fordítsák – írja a Guardian az AP híradására hivatkozva.
Az ötlet az utóbbi időben egyre inkább teret nyer, mert Ukrajna folyamatos finanszírozása mindinkább bizonytalanabbá válik. Ennek egyik oka, hogy az amerikai kongresszus – legfőképp a republikánus ellenállás miatt patthelyzetben van a további támogatások ügyében.
A globális fegyverkezés ráadásul most már az amerikai dollárnak is árthat.
A Biden-kormány szerint Ukrajnának azonban továbbra is azonnali pénzszükségletei vannak, amelyeket immár más eszközökkel kell kielégíteni.
Volodimir Zelenszkij az idei Világgazdasági Fórumon Davosban „határozott” döntést sürgetett arról, hogy a befagyasztott orosz vagyont „az orosz háború elleni védelemre és Ukrajna újjáépítésére” kell fordítani.

Putyin mindenekelőtt a pénzt szereti
– fogalmazott ukrán elnök, majd hozzátette: minél több milliárdot veszít Putyin, az oligarchái, barátai és a cinkosai, annál inkább bánni fogja, hogy háborúba kezdett.
A Biden-kormány illetékesei, akik korábban jogi szempontból aggályosnak tartották el az ötletet, most egyre nagyobb nyitottságot mutatnak. Penny Pritzker, az USA Ukrajna gazdasági fellendüléséért felelős különleges képviselője Davosban azt mondta, hogy az USA és G7-szövetségesei keresik a megfelelő jogi keretet.
A Világbank legutóbbi, 2023 márciusában kiadott ukrajnai kárfelmérése szerint az ukrajnai újjáépítés és helyreállítás költségei a következő 10 évben 411 milliárd dollárra rúgnak.
Ukrán dróntámadás érte a szentpétervári olajterminált
Ukrán dróntámadás érte a szentpétervári olajterminált – jelentette a Reuters egy ukrán katonai forrásra hivatkozva.
A Reuters nem tudta ellenőrizni a nyilatkozatot, de a Kyiv Independent is beszámolt a hírről.
Az oroszok 33 drónt lőttek ki Ukrajnára éjjel
Az orosz erők az éjjel közel három tucat iráni tervezésű támadó drónt lőttek ki Ukrajnára, és irányított rakétákat lőttek ki Harkivra, közölte csütörtökön az ukrán légierő. A légvédelmi rendszerek a 33 drónból 22-t hatástalanítottak.
(Guardian)
Lavrov: A Nyugat agresszív és illegitim kampányt folytat Moszkva ellen
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Moszkvában tartja éves tájékoztatóját. A Sky News szerint Lavrov bel- és külpolitikai kérdésekre kiterjedő megjegyzésekkel kezdte sajtótájékoztatóját, amelyekben utalt arra, hogy Oroszország szerint
a Nyugat agresszív és illegitim kampányt folytat Moszkva ellen.
Lavrov ezután arról beszélt, hogy az Egyesült Államok vezette a nyugatot érintő tárgyalások többségét. 500 éven át uralták a világot, és a szovjet időszakon kívül nem volt semmilyen konkurenciájuk – mondta.
A Sky News szerint Lavrov azt mondta, hogy vannak kialakuló és erősödő gazdasági növekedési, pénzügyi hatalmi és politikai befolyási központok, amelyek fejlődésükben felülmúlják az Egyesült Államokat és más nyugati országokat. Nem részletezte, hogy mely országokról van szó, de kiemelte Oroszország és Kína kapcsolatait, amelyek szerinte a történelem legjobb időszakában vannak.
- 04:10 Ha ez nem működik, akkor nem lehet az Alföldön mezőgazdaságból megélni – a Homokhátság-sorozat utolsó része
- 03:33 A Vidi képtelen idegenben pontot szerezni, Feczkóval beindult a Diósgyőr
- 23:17 Borral öntötték le Magyar Pétert Szekszárdon
- 22:58 Történelem a szemünk láttára: még Messinek sem volt ilyen szezonrajtja a Barcában
- 22:15 Percekkel a beállása után lőtt pontot érő gólt a magyar csatár, Szalah triplával intézte el Sallaiékat
- 21:50 Hintóval elszabadult lovak sodortak el a gyalogosokat
- 21:30 Dzsudzsákék hiába ünnepeltek, kétgólos előnyből kapott ki otthon a Loki a Vasastól
- 21:08 Molnár Áron: Bayer Zsolt 3 millió forintot kapott az NKA-tól egy esszékötetre
- 20:47 Négymilliós büntetést szabtak ki egy nógrádi férfira, aki hevederrel verte a kutyáját
- 20:01 Oasis-mánia: miért gyógyította meg a világot, hogy két seggfej rockzenész kibékült?
- 20:00 Meghalt a kisfiú, akit augusztusban villamos gázolt el a Batthyány téren
- 19:58 Négygólos thriller az olasz csúcsrangadón: a padlóról felállva mentett pontot Rómában a címvédő
- 19:33 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok - 3,25 milliárd forint volt a tét
- 19:26 A nap legfontosabb hírei - 2026.09.19.
- 19:01 9 kedves macskafajta, amiből igazi társ válhat
- 17:45 „Nem mindegy, hogy valaki életfogytiglanit, vagy 5 évet kap” – Magyar Péter üzent Mészáros Lőrincnek és Szijj Lászlónak
- 21:08 Molnár Áron: Bayer Zsolt 3 millió forintot kapott az NKA-tól egy esszékötetre
- 15:05 Szakértő: A Fidesz elkezdett összerendeződni ősszel
- 11:50 „Orbán Viktor strómanja rosszul méri fel a helyzetet” – Magyar Péter megkérte Várkonyi Andreát, hogy olvassa fel az üzenetét Mészáros Lőrincnek
- 20:47 Négymilliós büntetést szabtak ki egy nógrádi férfira, aki hevederrel verte a kutyáját
- 12:42 Ez lesz az atlétika jövője? – a britek sztárfutója szokatlan ruhában versenyzett
- 21:50 Hintóval elszabadult lovak sodortak el a gyalogosokat
- 18:34 Pert indít az M5 kirúgott csatornaigazgatója a közmédia ellen
- 18:02 Meglepetés a Premier League-ben: kiütötték a címvédőt
- 14:09 Ez a világ legjobb légitársasága 2026-ban

