Élő Nagyvilág

Szijjártó: Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Az iráni külügyminiszter védelmébe vette a pakisztáni célpontokra mért támadásokat

Az iráni külügyminiszter a davosi Világgazdasági Fórumon védelmébe vette szerdán a szélsőségesek pakisztáni célpontjaira mért rakéta- és dróncsapásokat. Hoszein Amirabdollahián országa nemzetbiztonsági érdekeivel indokolta a keddi akciót. Korábbi közlés szerint az Iszlám Köztársaság a Dzsais al-Adl dzsihadista szervezet két fontos bázisára mért csapást.

„Tiszteletben tartjuk Pakisztán szuverenitását és területi integritását” – jelentette ki az iráni diplomácia vezetője. „De nem engedjük meg nekik (a szélsőségeseknek), hogy országunk nemzetbiztonságával játszadozzanak” – húzta alá.

A drónokkal és a rakétákkal nem Pakisztánt mint szomszédunkat, barátunkat, testvérünket vagy az állampolgárait vettük célba

folytatta a külügyminiszter, és leszögezte: az akció olyan terroristák ellen irányult, akik a határtérségben bujkálnak.

Pakisztán szuverenitása megsértéseként értékelte kedden a történeteket, és óva intette Iránt olyan esetleges súlyos következményektől, amelyeket nem nevezett meg. Iszlámábád szerdán közölte, hogy határozatlan ideig nem fogják visszaengedni Pakisztánba Irán nagykövetét, és visszahívják saját nagykövetüket is Teheránból.

Pakisztán fenntartja a jogot magának arra, hogy reagáljon erre az illegális cselekményre

közölte az iszlámábádi külügyminisztérium szerdán. A tárca hozzátette, hogy egyelőre lemondják a két ország közötti magas szintű találkozókat. Pakisztáni beszámolók szerint a rakéta- és dróncsapásokban két gyerek életét vesztette, és három ember megsebesült.

Amirabdollahián éppen kedden találkozott Anvar-ul-Hak Kakar pakisztáni ügyvezető miniszterelnökkel Davosban. A két szomszédos ország ráadásul nemrég közös haditengerészeti gyakorlatot tartott, és a kétoldalú kapcsolatok terén pozitív fejlemények történtek.
A Pakisztán területén lévő „terroristacélpontok” mellett Irán hétfőn éjszaka állítólagos izraeli kémközpontokat is célba vett rakétákkal az észak-iraki kurd régió székhelyén, Erbílben, de ezek az amerikai konzulátus közelében csapódtak be, és nem okoztak jelentős kárt. Irán ezenkívül az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezethez köthető célpontokat is támadott Szíria északi részén.

(MTI)

ENSZ szakértők: Népirtás a Gázában élő civilek kiéheztetése

Példanélkülinek minősítette és népirtásnak nevezte a Gázai övezetben élő civil lakosság ilyen gyors és teljes mértékű kiéheztetését szerdán közzétett jelentésében az ENSZ emberi jogi szakértői csapata, amely szerint Izrael háborús taktikaként használja az élelmiszer visszatartását az övezetben élő lakossággal szemben.

Izrael megsemmisíti az övezetbe szánt élelmiszer-segélyszállítmányokat és fegyverként használja fel az élelmiszer-ellátmányt a palesztin néppel szemben

olvasható a testület állásfoglalásában.

A csoport jelentése szerint az izraeli erők, a Hamász ellen vívott szárazföldi hadművelet során az övezet szántóföldjeinek több mint egyötödét, a halászflotta csaknem kétharmadát semmisítették meg, miközben blokkolják a mezőgazdasági területek és kikötők felé vezető utakat. A szakértők a  humanitárius segélyszállítmányok akadálytalan bejutását követelték az izraeli kormánytól.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) szerdán ismételten arra hívta fel a figyelmet, hogy éhínség fenyegeti a Gázai övezetben élő teljes lakosságot. A hivatal közlése szerint mintegy 378 ezren éheznek, és több százezren küzdenek súlyos élelmiszerválsággal a 2,2 millió lakosú háború sújtotta övezetben.

A Hamász és egyéb szélsőséges csoportok fegyveresei tavaly október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak  Izrael ellen, mintegy 1200 ember megöltek. Izrael válaszképpen légi és szárazföldi hadműveleteket indított a Hamász palesztin terrorszervezet teljes felszámolására.

A palesztin egészségügyi minisztérium jelentése szerint az izraeli műveletekben már több mint 24 400-en vesztették életüket, miközben a lezárt parti területen kialakult katasztrofális humanitárius helyzet miatt Izraelre egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik.

(MTI)

Ismét libanoni célpontokat lőtt Izrael

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szerda reggel csapást mértek a Hezbollah libanoni célpontjaira, megtorlásul egy rakétakilövésért – közölték a Telegramon.

AZ IDF állítása szerint sikerült azonosítaniuk egy Libanonból Gladiola területe felé indított páncéltörő rakéta kilövését, cserébe pedig az izraeli légierő vadászrepülőgépei csapást mértek a Hezbollah terrorista infrastruktúrájára és katonai táboraira a libanoni Hula térségében.

Ezen kívül több településre is tüzet nyitottak, hogy „megszüntessék a fenyegetést” és csapást mértek egy terrorista sejtre egy Marwahin területén lévő táborban – állította az IDF.

(Guardian)

Újraindítja a WizzAir a Budapest–Tel-Aviv járatát

A WizzAir szerdán közleményben jelentette be, hogy újraindítja a Budapest és Tel-Aviv között közlekedő járatait.

Az izraeli fővárosba heti három alkalommal repülhetnek az utasok március elsejétől. A légitársaság tavasztól Budapest mellett Bukarest, Krakkó, London-Luton, Róma-Fiumicino és Szófia repülőterekről is indít járatokat Tel-Avivba.

Mint ismert, a WizzAir tavaly októberben heti több mint 270, Izraelbe közlekedő járatát függesztette fel. A légitársaság október 7-én jelentette be, hogy felfüggesztette a járatait Budapest, illetve Debrecen és Tel-Aviv között az izraeli légitámadások miatt, egyeztetve a helyi és nemzetközi hatóságokkal. Magyarországon ez a döntés heti 14 járatot érintett.

ENSZ-főtitkár: A Gázában harcoló felek lábbal tiporják a nemzetközi jogot

A gázai háborúban harcoló felek lábbal tiporják a nemzetközi jogot és a genfi egyezményt – jelentette ki szerdán az ENSZ főtitkára a davosi Világgazdasági Fórumon, és azonnali humanitárius tűzszünetet sürgetett az MTI tudósítása szerint.

A világ tétlenül nézi, ahogy civilek, főként nőket és gyerekek válnak mészárlások, bombázások, csonkítások áldozatává, ahogy elűzik őket otthonaikból és megtagadják tőlük a humanitárius segítséget

– fogalmazott António Guterres.

A főtitkár egyúttal olyan mechanizmust sürgetett, amely – a kétállami megoldás elve mentén – fenntartható békéhez vezet az izraeliek és a palesztinok között.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök többször visszautasította a tűzszüneti felszólításokat, s leszögezte: Izrael a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet teljes vereségéig és az októberben a Hamász és egyéb fegyveres szervezetek által elhurcolt túszok kiszabadításáig nem hagy fel a harccal.

Az izraeli műveletekben már több mint 24 400, a Gázai övezetben élő ember vesztette életét, és a térségben súlyos humanitárius válság alakult ki. (MTI)

Szijjártó: Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat

Magyarország nonszensznek tartja az Izrael elleni vádakat, és továbbra is kiáll az ország mellett azokon a nemzetközi fórumokon, ahol Jeruzsálemet a tavaly októberi pokoli támadást követően megindított terrorellenes műveletek miatt támadják – így fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Jeruzsálemben az MTI tudósítása szerint.

A tárcavezető az izraeli kollégájával, Jiszráél Katz-cal folytatott tárgyalását követően arról számolt be, hogy Izrael pokoli terrortámadással szembesült 103 nappal ezelőtt, amely megölt ezreket, illetve sok százan kerültek a Hamász fogságába, az ennek nyomán megkezdett terrorellenes művelet sikere pedig az egész világnak érdeke.

Nem szabad megengedni, hogy bárhol a világban, bármikor a jövőben ilyen esemény újra előforduljon. (…) Éppen ezért nonszensznek tartjuk, hogy egyes országok népirtással vádolják Izraelt, hiszen ilyennel vádolni egy olyan országot, amely pokoli terrortámadással kellett, hogy szembenézzen, nyilvánvalóan nonszensz

– érvelt a miniszter. „Külső szemlélők számára több száz vagy több ezer kilométerről ez geopolitikai kérdésnek is tűnhet, egy fegyveres konfliktusnak, amit valahogy meg kell oldani, de ha az ember eljön ide, akkor látja, hogy itt emberi tragédiák ezrei és tízezrei sorakoznak. És ha valaki eljön ide, akkor megerősödik abban a célkitűzésében, hogy segítsen hozzájárulni ahhoz, hogy soha többet a világon, sehol ilyen ne fordulhasson elő” – tette hozzá azt hangsúlyozva, hogy Magyarország kiáll Izrael mellett azokon a nemzetközi fórumokon, ahol Izraelt támadják a terrorellenes műveletek miatt.

Forrás: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Szijjártó Péter, aki a nap folyamán Eli Cohen energiaügyi és Ron Dermer stratégiai ügyekért felelős izraeli miniszterrel is találkozni fog, kifejtette: három nagyon fontos feladat, sőt kötelesség áll a nemzetközi közösség előtt.

  • Szavai szerint az első a terrorellenes műveletek sikerének támogatása, ugyanis ez adna lehetőséget a visszatérésre a közel-keleti normalizációhoz, az úgynevezett Ábrahám-megállapodások útjához, amely hosszú évtizedek eredménytelensége után elhozta a térségbe a béke reményét.
  • Másrészt a világnak az eszkaláció megelőzésén is dolgoznia kell, ugyanis, ha nem sikerült elérni azt, hogy a Hezbollah visszavonuljon az izraeli-libanoni határról, akkor súlyos a veszélye a konfliktus fokozódásának.
  • A miniszter harmadik feladatként a túszok mielőbbi kiszabadítását nevezte meg. Közölte, hogy magyar és orosz túszok családtagjaival, illetve több, a fogságot túlélő fiatallal is találkozott.

Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy az eredeti öt magyar állampolgárságú túsz közül egy még a terroristák fogságában van, miután három másiknak már sikerült hazajutnia, egy pedig életét vesztette. Kiemelte, hogy a kormány mindent megtesz az ő hazajuttatása érdekében is, továbbra is kapcsolatban vannak a felek közötti közvetítésben lényeges szerepet játszó katari hatóságokkal.

Reménykedjünk benne, hogy a közel-keleti konfliktus nem fog eszkalálódni, és nem jön létre olyan biztonsági kockázat, amely a harmadik világháború kitörésével fenyeget, mert ne felejtsük el, mi is ilyen kockázat szomszédságában élünk, és ha az ukrajnai háború és a közel-keleti konfliktus eszkalálódik, akkor a Jóisten mentse meg a világot a következményektől

– fogalmazott Szijjártó Péter. (MTI)

Izraeli légierő: Megölték a Hamász egyik fontos kémelhárítóját

Az izraeli légierő repülőgépe likvidálta Bilal Nofalt, aki a Gázai övezet déli részén a kémkedéssel gyanúsított személyek kihallgatásáért volt felelős. Nofal szerepet játszott a Hamász kutatási és fejlesztési folyamatainak előmozdításában. „Megsemmisítése jelentősen befolyásolja a terrorszervezet képességeit fejlesztő és fokozó lehetőségeket” – állítja Izrael.

A jelentésben megemlítik, hogy öt másik Hamász-ügynököt is megöltek Hán Júniszban és a Gáza középső részén fekvő Sejk Idzslinben.

Állítják azt is, hogy megsemmisítették azokat a rakétakilövőket is, amelyekből a hét elején az izraeli Netivot várost támadták.

(The Guardian)

Izrael kilőtt egy kocsit, megölt három embert, majd a mentést akadályozta a nemzetközi segélyszervezet szerint

Három palesztin meghalt az éjszaka egy izraeli dróncsapásban az Izrael által jogszerűtlenül megszállva tartott Ciszjordániában, Náblusz közelében. A Palesztin Vörös Félhold (gyakorlatilag a Vöröskereszt megfelelője) azt állítja: az izraeli hadsereg megakadályozta, hogy az orvosai hozzáférjenek a csapásban érintett járműhöz, amelyből a sebesülteket mentették volna.

Források szerint a járművet egy izraeli drónnal támadták meg a Balata menekülttábor közelében. A kocsi teljesen leégett, három ember azonnal meghalt.

A megszálló izraeli erők ezután több katonai dzsippel vették körül a járművet, így akadályozva a Palesztin Vörös Félhold mentőcsapatát – számolt be a palesztin WAFA hírügynökség. A Guardian közölte a Palesztin Vörös Félhold videóját az esetről. A segélyszervezet a videóhoz írt üzenetében arra is kitért, hogy a mentőcsapatukra rá is lőttek:

Szijjártó Izraelben tárgyal

Izraelbe utazik szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, hogy az izraeli kormány tagjaival tárgyaljon. A tárcavezető erről a közösségi médiában számolt be, és két tárgyalópartnerét is megnevezte, mint új és régi kollégáit.

Ma Jeruzsálemben találkozom az izraeli kormány több tagjával, köztük új és régi kollégámmal, Israel Katzcal és Eli Cohennel. Velük áttekintjük a kialakult helyzetet, s annak lehetséges jövőbeli alakulását

fogalmazott posztjában Szijjártó.

Eli Cohen jelenleg Izrael állam külügyminisztere, Israel Katz pedig energiaügyi miniszter, noha korábban ő is tevékenykedett már a külügyi tárca vezetőjeként.

Szijjártó a posztjában kitért rá: hivatala tovább dolgozik, hogy az utolsó, még túszként fogva tartott magyar állampolgárt is kiszabadítsák a Hamász fogságából.

Olvasói sztorik